Közélet

Czibere: fontos a szociális dolgozók megtartása

Czibere: fontos a szociális dolgozók megtartása

2016. december 19., hétfő
Czibere: fontos a szociális dolgozók megtartása
Czibere Károly

A szociális szektorban dolgozók megtartásának fontosságáról beszélt a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Czibere Károly

elmondása szerint ebben az ágazatban is megfigyelhető munkaerőhiány, kevesen vannak például a bentlakásos intézmények gondozói körében, illetve a gyermekjóléti szolgálatoknál, családgondozóknál felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek. Kiemelte, hogy jövőre további 9 milliárd forintot fordítanak arra, hogy a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők és hosszabb ideje a pályán lévők keresete is emelkedjen. Az államtitkár vasárnapi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy újabb jelentős béremelést kapnak a szociális ágazat dolgozói. Czibere Károly az M1-en azt mondta: ezzel is üzenni akar a kormány, hogy számít a szociális dolgozók munkájára. A következő két évben körülbelül harmadával emelkedik az átlagbér ebben a szektorban. Ez az emelés az ágazat valamennyi dolgozóját érinti - fejtette ki az államtitkár. Czibere Károly a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: az ágazatban az átlagkereset 175 ezer forint körül van. Ez jövőre 208, 2018-ra 233 ezer forintra emelkedik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.