Közélet

Több ponton változhat az ügyvédi törvény

Több ponton változhat az ügyvédi törvény

2016. november 1., kedd
Több ponton változhat az ügyvédi törvény

Több ponton is változhat az ügyvédekre vonatkozó törvény, az érintettek az igazságügyi minisztérium honlapján értékelhetik a változtatások koncepcióját, amely alapján később elkészülhet a jogszabály módosító javaslata - mondta ifj. Balsai István ügyvéd kedden, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

A szakember a változtatásokra példaként említette, hogy a jövőben a cégek, vállalatok jogi képviseletét munkavállalóként ellátó jogtanácsosok is az ügyvédi kamara tagjai lehetnek, amivel jogaik és kötelezettségeik is bővülhetnek. Az igazságügyi tárca törvénymódosítási koncepciója emellett a jelenlegi 8 millió forint többszörösére emelné az ügyvédi felelősségbiztosítás minimális mértékét, továbbá lehetővé tenné, hogy az ügyvédek az adótanácsadás mellett más területen is munkát végezzenek, így például társasház- és vagyonkezelést, valamint biztosítási ügyek intézését - fejtette ki ifj. Balsai István. Hozzátette, hogy megszűnhetnek a tisztán sikerdíjas ügyvédi megbízások egy minimális ügyvédi rezsióradíj bevezetésével.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.