Közélet

Tízéves a vásárhelyi Kapcsolat Központ és a Csodaház

Tízéves a vásárhelyi Kapcsolat Központ és a Csodaház

2016. november 8., kedd
Tízéves a vásárhelyi Kapcsolat Központ és a Csodaház

Fennállásának 10. évfordulóját ünnepeli a hódmezővásárhelyi Kapcsolat Központ és a Csodaház Foglalkoztató Napközi. A jubileum, illetve a Szociális Munka Napja alkalmából november 11-én, pénteken 9 órától a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal dísztermében tartanak konferenciát.

Tíz éve a Kapcsolat Központ létrehozásával, olyan „vásárhelyi modell” jött létre, amely annak idején országosan egyedülálló módon komplex szociális intézményrendszert jelentett, összevonva az alap- és szakellátást, illetve a gazdasági irányítást, a minél hatékonyabb működés érdekében. 2007-től nemcsak a hódmezővásárhelyieket segíti, támogatja az intézmény, hanem a mártélyiakat, a székkutasiakat és a mindszentieket is. A Kapcsolat Központ különböző szolgálatai összességében közel 2000 gyermeknek, fiatalnak, felnőttnek, idősnek nyújtanak támogatást, mint például a Kagylóhéj Család- és Gyermekjóléti Központ vagy a Csodaház Foglalkoztató Napközi, illetve a Kovács-Küry Időskorúak Otthona. Az elmúlt 10 év egyik legfontosabb eredménye a halmozottan sérült gyermekekkel foglalkozó Csodaház Foglalkoztató Napközi elindítása volt, amely annak idején szülői kérésre, önkormányzati támogatással valósult meg az Endre Béla utca 2. szám alatt. A Kapcsolat Központhoz hasonlóan ezen intézmény is „vásárhelyi modell”-nek tekinthető, hiszen korábban az országban alig volt arra példa, hogy a szülők és hozzátartozók számára megoldják súlyosan sérült gyermekeik gondjainak orvoslását. E gyermekek nevelése a szülőknek „24 órás szolgálatot” jelent, az intézmény nappali ellátása jelentős segítséget nyújt a családoknak a hétköznapok tervezésében, a munkavállalásban. Jelenleg 16 halmozottan sérült gyermekkel családias hangulatban foglalkoznak a gyógytornászok, gyógypedagógusok, speciális igényeiknek megfelelően fejlesztve őket. A 10 éves jubileumi ünnepséget

Almási István

polgármester nyitja meg november 11-én, pénteken 9 órakor a városháza dísztermében, az eseményen beszédet mond

Lázár János

miniszter, országgyűlési képviselő.

Czibere Károly

szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár a szociális helyzetről és jövőképről tart előadást, a Kapcsolat Központ fennállásának első évtizedét Bálint Gabriella főigazgató foglalja össze. Az ünnepségen a Szociális Munka Napja alkalmából kitüntetéseket és elismeréseket adnak át a szociális ágazat dolgozóinak. A konferenciát követően, pénteken 18 órától a Bessenyei Művelődési Központban (BFMK) a Csillagvilág Alapítvány és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Csodaház Foglalkoztató Napközi halmozottan sérült gyermekeinek megsegítésére rendez jótékonysági estet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.