Közélet

Tehetséges fiatalok mutatkoznak be Szegeden

Tehetséges fiatalok mutatkoznak be Szegeden

2016. november 25., péntek
Tehetséges fiatalok mutatkoznak be Szegeden
agota_tabor_csutortok01_gs

Immár negyedik alkalommal gyűlnek össze a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és az ÁGOTA Alapítvány fiataljai Szegeden, hogy megmutassák tehetségüket. A Ki mit tud?-nak már hagyománya van, ez a negyedik alkalom, amikor a döntőben izgulhatnak a gyerekek, hogyan sikerül a produkció. Lesz ének, zene, tánc, sőt még jelelés is.

Mindenféleképpen különleges eseménynek számít a Ki mit tud? a gyerekek életében, hiszen ez is egy olyan közös élmény, ahol megmutathatják, mennyire értékesek – mondja Balogh Zsolt, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató gyermek- és lakásotthonokért felelős főigazgató-helyettese. Ahogy fogalmaz, minden gyermekben ott a tehetség, csak segíteni kell ezt felfedeztetni vele, megmutatni, hogy ha valamiben jó, azt érdemes komolyan venni, csinálni, fejleszteni. A versenyek jó apropók erre, a szolgáltató igyekszik is minden eszközzel támogatni a tehetségeket, tanárokat keresni, különórákra járatni a családból kiemelt, nehéz sorsú fiatalokat. A mostani Ki mit tud?-ra a szeged-csanádi egyházmegyei intézmény teljes területéről, öt megyéből és a fővárosból több száz fiatal jelentkezett, a tavaszi válogatókból a döntőbe több kategóriában összesen hetvenöt, 5 és 18 év közötti fiatal jutott be, akik a dicsőség mellett értékes jutalmakért versengenek. Lesz, aki énekel, mások a tánctudásukat mutatják be, mesét mondanak, de az egyik csapat például dalokat ad elő jelnyelven, így mindenképpen igencsak különlegesnek ígérkezik a döntő. A vetélkedőt Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója nyitja meg. A Ki mit tud? most szombat 10 órakor kezdődik a Csongor téri Kulturális és Közösségi Központban, minden tehetséges fiatalra kíváncsi érdeklődőt szeretettel várnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.