Egyetem

SZTE nyílt nap: Iránytű a továbbtanuláshoz

SZTE nyílt nap: Iránytű a továbbtanuláshoz

2016. november 29., kedd
SZTE nyílt nap: Iránytű a továbbtanuláshoz
szte_nyilt_nap_megnyito05_KF

Több ezer középiskolást vár nyílt napjára a Szegedi Tudományegyetem december 1-jén, a József Attila Tanulmányi és Információs Központba. A továbbtanulás előtt álló fiatalokat képzési kiállítás, pályaorientációs teszt, az SZTE karait bemutató előadások és könyvosztás várja.

A Szegedi Tudományegyetem hazánk egyik meghatározó intézményeként minden évben nyílt nappal segíti a továbbtanulási döntés előtt álló diákokat, szüleiket és tanáraikat. Az egyetem 12 kara és Tanárképző Központja több mint 380 szakon kínál lehetőséget a továbbtanulásra nappali, levelező és távoktatás tagozaton. December 1-jén az SZTE nyílt napján a középiskolások két helyszínen óránként tájékoztató előadásokon ismerhetik meg az SZTE karait és képzési kínálatát. A Tanulmányi és Információs Központ átriumában pedig a karok képviselő és az egyetem hallgatói a személyes kérdésekre válaszolva adnak útmutatást a továbbtanuláshoz. A kari előadásokra regisztrálni

ITT

lehet. Azoknak, akik szeretnék megtudni, hogy az SZTE képzési kínálatából mely szakok illeszkednek leginkább érdeklődésükhöz, készségeikhez a Szegedi Tudományegyetem pályaorientációs tesztje nyújt segítséget. A nyílt napon két teremben, 8 és 12 óra között tölthető ki a képzési orientációs teszt a

www.mileszekha.szte.hu

oldalon, az SZTE Karrier Iroda munkatársai pedig személyes tanácsadással segítik a pályaválasztókat döntésük meghozatalában. Az egyetem képzései mellett az SZTE hallgatóknak nyújtott szolgáltatásairól és a nemzetközi ösztöndíj-lehetőségekről is tájékozódhatnak a továbbtanulás előtt álló fiatalok. Standdal várja az érdeklődőket például az SZTE Tehetségpont, az SZTE Karrier Iroda, az SZTE Alma Mater, az Egyetemi Életvezetési és Tanácsadó Központ, az SZTE Kulturális Iroda, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat, az egyetemi Sportközpont és az egyetemi kollégiumok is. Az SZTE Tehetségpont "Add tovább és nyerj!" akciójának köszönhetően könyvosztásra is sor kerül a nyílt napon. A tehetségeket támogató szervezet ezzel a gesztussal szeretné felhívni a leendő egyetemisták figyelmét arra, hogy ők, a következő generáció is fontosak az egyetemnek és a hallgatóknak. További információ

ITT

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.