Sport

Snooker: Szegeden is népszerűsítették a játékot

Snooker: Szegeden is népszerűsítették a játékot

2016. november 30., szerda
Snooker: Szegeden is népszerűsítették a játékot
SZS20160223_snooker_002

Az országos kezdeményezéshez kapcsolódóan Szegeden is nyílt napot tartottak, így a Vegas Pub-ban próbálhatták ki a snooker a játék iránt érdeklődők. Az eseményt Babecz Balázzsal, a Szegedi Biliárd SE játékosával, egyben az egyik mentorral foglaltuk össze.

Múlt vasárnap tartották az Országos Sznúker Nyílt napot: a Budapestről indult kezdeményezés, célja, hogy minél többen szeressék meg és játsszák a sportot. A fővárosi nyílt napokat követően mindezt országos szintre emelték, így a pesti helyszínek mellett Zalaegerszegen, Keszthelyen és Szegeden rendeztek nyílt napot: azért ezen városokban, mert itt van olyan klub, ahol van snookerasztal is. Szegeden a Vegas Pub adott otthont a nyílt napnak: az érdeklődők három turnusban 14.00, 16.00 és 18.00 órától állhattak asztal mellé, összesen 23 ember tette ezt meg – köztük egy hölgy is, aki a párjával közösen vett részt, de arra is volt példa, hogy valaki vidékről utazott el Szegedre, ahol a 21-22 évestől egészen az 50-60 éves korosztály is képviseltette magát. „Elsősorban a snooker iránt érdeklődő játékosoknak szántuk ezt az eseményt, de kifejezetten hobbi, vagy kezdő játékosoknak. Volt olyan úriember, aki még biliárd dákót sem fogott, abszolút egy ismertető jellegű volt.

Neszt Tibor

volt a segítőm, a pool biliárdban háromszoros csapatbajnok játékos elég jól ismeri a snookert is, nélküle lehetetlen lett volna végigcsinálni a napot. Másfél órán keresztül foglalkoztunk egy csapattal, majd egy kicsi pihenés után jöhetett a következő csoport. Mi nem szúrtuk ki a jövő

Ronnie O'Sullivanjét

, inkább arról szólt a dolog, amiről szólnia is kellett, hogy azok az emberek, akik érdeklődnek a snooker iránt, megpróbálhatták a játékot, és kipróbálhatták azokat a technikai elemeket, amik a TV-ben nagyon egyszerűnek tűnnek” - összegezte a vasárnap lezajlott nyílt napot

Babecz Balázs

, aki tavaly az Európa-bajnokságon is részt vehetett. Hozzátette, a nap folyamán először a beállással, a lövéstechnikával, illetve a célzással ismerkedtek, ilyenkor még csak a fehér golyó került fel az asztalra. Ezt követően jöttek az alapvető lökésfajták, a stop, a schieber és a visszahúzás, majd a végén a tipikus szögek mellett a defenzív játékot, a snookeradást vették át az érdeklődőkkel. „Próbáltam tippekkel és trükkökkel mindenkinek egyénre szólóan finomítani a technikáját, stílusát. Szerintem ahhoz, hogy valaki sikeresebb legyen, már a tv-s közvetítés is rengeteget segít, ha tudatosan nézi az ember, akkor technikailag is sokat el lehet esni, a döntésekből is sokat lehet tanulni, ettől már lehet fejlődni. Szegeden mindig is a pool-biliárd volt a domináns játék, szerintem ez a 23 fő nagyon jó szám az első próbálkozásra. Biztos vagyok benne, hogy ennek lesz folytatása, kell is, hogy legyen, akár pool-biliárdban is meg lehet csinálni egy ilyet” - mondta portálunknak Babecz Balázs. A magyar snooker fejlődéséért létrejött a Magyar Snooker alapítvány, amelynek elsősorban a sportág magyar fellendítésének elősegítése a feladata - ennek egyik első lépéseként jövő márciusban megrendezik az első Magyar Snooker Gálát, ahol a korábbi világbajnok,

Neil Robertson

, valamint a kétszeres vb-döntős

Ali Carter

is jelen lesz.„Szép tendencia van a magyar snookerben a játékosok bevonzása, utánpótlás toborzás és a játék népszerűsítése tekintetében, ennek két állomása ez az eddigi esemény, a gálát pedig én is nagyon várom” - zárta a Szegedi Biliárd SE játékosa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.