Közélet

Szijjártó: Szerbia az első számú nyugat-balkáni partnere Magyarországnak

Szijjártó: Szerbia az első számú nyugat-balkáni partnere Magyarországnak

2016. november 20., vasárnap
Szijjártó: Szerbia az első számú nyugat-balkáni partnere Magyarországnak
Szijjártó Péter

Magyarország első számú nyugat-balkáni partnere Szerbia - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédia újságíróinak vasárnap a szerbiai Nisben, a magyar-szerb kormányülés előtt.

A tárcavezető kiemelte: a ma kezdődő kétnapos kormányzati csúcstalálkozóval alapvetően három dologra akarják felhívni a figyelmet, így esősorban arra, hogy Magyarország és Szerbia között a kereskedelmi, gazdasági, kulturális és főleg a politikai kapcsolatrendszer "még soha nem volt olyan jó, hatékony és kiegyensúlyozott, mint jelenleg". Mindkét kormány, mindkét miniszterelnök sokat tett azért, hogy ez a kapcsolatrendszer a korábbi feszültségek helyett ma már a harmonikus együttműködésről legyen ismert - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter

kifejtette: azt is világossá szeretnék tenni, hogy Magyarország elkötelezett híve az Európai Unió nyugat-balkáni bővítésének. "Nem értjük, hogy az Európai Bizottság elnöke miért nyilatkozta a közelmúltban azt, hogy a következő öt esztendőben nem lesz bővítés" - fogalmazott. Mint mondta, "mi azt szeretnénk, hogy ha a következő öt esztendőben sor kerülne az Európai Unió bővítésére, és elsősorban Szerbia az esélyes arra, hogy leghamarabb az Európai Unió tagja legyen". Úgy vélte, ha a Kárpát-medencében mindenki feleannyit tett volna a magyar nemzeti közösségekért, mint Szerbia, akkor a Kárpát-medence ma "jóval boldogabb hely lenne". Ezért nem értjük, sőt vissza is utasítjuk, hogy uniós tagállamok azért próbálják lassítani Szerbia integrációs folyamatát, mert a kisebbségi ügyekben várnak további teendőket az országtól - mutatott rá. A külügyminiszter arra is kitért, hogy gazdasági jelentősége is van a mostani tanácskozásnak, hiszen Szerbia nagyon fontos kereskedelmi partnere Magyarországnak. A Mol, az OTP és a Richter is jelentős célpiacként tekint Szerbiára, emellett pedig a magyar kormány egy 20 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást és 30 milliárd forint kedvezményes hitelt tartalmazó gazdaságfejlesztési programot indított a Vajdaságban, és ennek legfontosabb célja, hogy az ottani magyar közösséget megerősítsék a lakóhelyén, valamint még szorosabbra fűzzék a két ország gazdasági együttműködését.

Havasi Bertalan

, a kormányfő sajtófőnöke korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy

Orbán Viktor

miniszterelnökkel együtt a magyar kormány csaknem minden minisztere részt vesz a szerbiai megbeszéléseken, amelyek egyrészt az együttes plenáris ülésen, másrészt az érintett magyar és szerb miniszterek kétoldalú találkozóin zajlanak majd.

A jó együttműködés folytatását várják a magyar-szerb kormányüléstől a belgrádi kormány tagjai

A jó magyar-szerb együttműködés folytatását várják a vasárnap a dél-szerbiai Nisben kezdődött közös kormányüléstől a szerb kormány tagjai.

Ivica Dacic

szerb külügyminiszter a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott kétoldalú megbeszélése előtt a Pannon RTV helyszíni stábjának azt mondta: az ilyen kormányülések a jó és baráti viszony folytatását jelzik, és szinte már hagyománnyá váltak a két ország között. A gazdasági és a politikai kapcsolatok is kiemelkedően jók - húzta alá a szerb diplomácia vezetője, majd örömének adott hangot, hogy a magyar kormányfő és a külügyminiszter is pozitívan nyilatkozik Szerbiáról a nemzetközi fórumokon. "Ez számunkra óriási politikai tőke" - szögezte le Ivica Dacic. Hozzátette, hogy a gazdasági kapcsolatok mellett az oktatás, a kultúra, az infrastruktúra és az energetika területén számít további gyümölcsöző együttműködésre.

Goran Knezevic

gazdasági miniszter szintén a két kormány kiemelkedően jó kapcsolatairól beszélt a sajtónak. Mint mondta, ezeket a viszonyokat szeretnék tovább mélyíteni a vasárnap kezdődötthöz hasonló kétoldalú találkozókkal. Több nagy projektre is felhívta a figyelmet, mint amilyen az újabb határátkelők nyitása a két ország között, a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése, autóutak építése, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy Szerbia számít a magyar vállalatok részvételére a szerbiai privatizációban, illetve arra a magyar segítségre, amelyet Budapest a kis- és közepes vállalkozások fejlesztése terén nyújtani tud. Szerbia szeretne az Európát sújtó migránsválság megoldásának részévé válni - fogalmazott

Zoran Djordjevic

védelmi miniszter. Belgrád arra keresi a választ, hogyan segíthet az Európai Uniónak a válság megoldásában. A nyugat-balkáni ország azt szeretné, hogy ne csak tranzitállomás legyen, vagy olyan ország, ahol összegyűlnek a migránsok, hanem a rendszer valódi és hatékony része. A magyar-szerb kormányülést hétfőn tartják Nisben. A tárcavezetők elsősorban a gazdasági kapcsolatok erősítéséről, a migrációs válságról, valamint a regionális stabilitás biztosításáról tárgyalnak, emellett egyezményt írnak alá a szerb uniós csatlakozási tárgyalások támogatásáról, valamint a Tisza nemzetközi hajózási útvonallá nyilvánításáról. Délután üzleti fórumot tartanak, amelyen mintegy 250 vállalkozó vesz részt, valamint megnyitják az OTP Bank regionális központját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.