Egyetem

Székesfehérvári középiskolások nyerték az SZTE V. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt

Székesfehérvári középiskolások nyerték az SZTE V. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt

2016. november 28., hétfő
Székesfehérvári középiskolások nyerték az SZTE V. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt
mem_gyoztes_szgytv

Hat csapat vívott döntőt, székesfehérvári, debreceni és budapesti diákok lettek dobogósok a több mint félszáz nevező csapat közül a Szegedi Tudományegyetem V. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyén. Jutalmat kaptak a legjobb film- és mém-készítők is. A 2 napos program összekapcsolódott a VIII. Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozójával.

„Szent-Györgyi és 1956 – A magyar tudományosság kirajzása” – ez volt a Szegedi Tudományegyetem V. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyének témaköre. Az 1956-os forradalom és szabadságharc jubileumi évében 165 középiskolás diák készült föl a 60 évvel ezelőtti sorsfordító napok históriájából, annak történelmi, tudománytörténeti és művészeti hatásairól, valamint Szent-Györgyi Albert, a Szegedi Tudományegyetem Nobel-díjas rektora munkásságát érintő szaktantárgyakból. A minden korábbinál több, vagyis az 55 nevező csapat közül a 2016. november 25-én megrendezett első, számítógépes „írásbeli” forduló után 6 jutott a 2016. november 26-i döntőbe. Laboratóriumi kísérlet elvégzése, film- és hangfelvételek, valamint fotók alapján megfogalmazódó kérdések alapján biológiai, fizikai, kémiai, illetve történelmi, irodalmi ismereteikről és általános műveltségükről is számot adhattak a döntős diákok. A békásmegyeri Veres Péter Gimnázium „B. M. V.” csapata, az ugyancsak budapesti Baár Madas Református Gimnázium „BMRG1” és „BMRG2” gárdája, továbbá a debreceni Tóth Árpád Gimnázium „TÁG1” diákjai, valamint a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium „Telekikelet”, a veszprémi Lovassy László Gimnázium „Realisták” formációja 10 kérdéscsokor alapján mérte össze tudását a döntőben. Értékes könyv- és ajándékcsomaggal gazdagodtak a 6 döntős csapat tagjai, a felkészítő tanárok – az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny szponzorai támogatásának köszönhetően. Az I. helyezett, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium „Telekikelet” csapatának további jutalma: 240 ezer forint összértékű ösztöndíj. A debreceni Tóth Árpád Gimnázium „TÁG1” diákjai a II. helyezettnek járó 180 ezer forint értékű ösztöndíjjal is gyarapodtak. A III. helyezett: a békásmegyeri Veres Péter Gimnázium „B. M. V.” gárdája 120 ezer forint ösztöndíjat kapott. Az előzetes kreatív feladatra is vállalkozó csapatok film és „internetes mém” kategóriában is pályázhattak. A „Szent-Györgyi és 1956 – A magyar tudományosság kirajzása” témakörű filmek közül az I. helyezettnek járó 60 ezer forint ösztöndíjat és elismerést az orosházi Táncsics Gimnázium „Boldog End or Fine” csapat „Az utolsó órák” című alkotásáért kapta. A „Magyar Nobel-díjasok” témakörben a „legjobb mém” elismerés és ajándékcsomag a makói József Attila Gimnázium „A-003” csapatáé lett. A kreatív feladatok legjobbjai az SZTE honlapjának Szent-Györgyi Emlékoldalán megtekinthetőek lesznek. http://www.youtube.com/watch?v=MD7_kyOVclU A Szegedi Tudományegyetem V. Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny idén is összekapcsolódott a Szegedi Tudós Akadémia tehetséggondozó programjaival. A versenyzők és felkészítő tanáraik is meghallgathatták Bert Sakmann Nobel-díjas fiziológus, a Szegedi Tudós Akadémia képzési igazgatójának előadását, laboratóriumokba látogathattak, kísérletezhettek, konzultálhattak szegedi tudósokkal – részt vehettek a Nobel-díjasok és tehetséges diákok VIII. találkozóján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.