Sport

Női vízilabda: revansot vett a Szentes a bajnoki vereségért, kiejtette a Szegedet a magyar kupából

Női vízilabda: revansot vett a Szentes a bajnoki vereségért, kiejtette a Szegedet a magyar kupából

2016. november 12., szombat
Női vízilabda: revansot vett a Szentes a bajnoki vereségért, kiejtette a Szegedet a magyar kupából
szentes_szeged32_gs

Hódmezővásárhelyen rendezték meg a női vízilabda magyar kupa középdöntőjét, ahol a Szeged, a Szentes és az UVSE második csapata küzdött a négyesdöntőbe jutásért, ami végül a Szentesnek sikerült.

Egy minitornán küzdött meg Hódmezővásárhelyen a Szeged, a Szentes és az UVSE második csapata, hogy bejusson a négyesdöntőbe. A három csapat közül csupán egy gárda juthatott tovább, ezt pedig körmérkőzéseken döntötték el. Az első találkozón rögtön egy Csongrádi rangadót rendeztek, ahol a Szentes és a Szeged csapott össze. Különös pikantériát adott a meccsnek, hogy nem is olyan régen Szegeden találkoztak a felek a bajnokságban és akkor egy végletekig kiélezett mérkőzésen a hazaiak nyertek. Ezúttal a Szentes kezdte jobban a találkozót, kétgólos előnnyel vonulhattak szünetre. A második félidőben aztán mindkét negyedet

Bujka Barbaráék

nyerték 3-2-re, így 10-10-es döntetlen született. Ezek után a továbbjutás szempontjából az volt a kérdés, hogy melyik csapat veri meg nagyobb gólkülönbséggel a mezőnyből kilógó UVSE második csapatát. Először a szegediek szálltak medencébe a fővárosiak ellen és 24 gólt szerezve, ám 13-at kapva nyertek, ez pedig azt jelentette, hogy a Szentesnek az utolsó meccsen 11 gólnál nagyobb különbséggel kell nyernie és ők jutnak a négyesdöntőbe. A Szentes végül 19-6-ra megverte az UVSE-t ezzel pedig elütötte a szegedi lányokat a négyesdöntőbe jutástól és revansot vett a bajnoki vereségért.

Női vízilabda magyar kupa, negyeddöntő

Hungerit Szentes - Szegedi Vízmű-Taylor&Nash Szegedi Egyetem 10-10 (3-2, 3-2, 2-3, 2-3)

Hódmezővásárhely. Vezette: Kovács Cs. Tamás, Besenyei Richárd.

Szentes:

Lekrinszki - Hevesi 1, Brávik 1, Mihály 1, Tóth Cs. 1, Kövér-Kis R. 3, Rybanski. Csere: Füsti Molnár (kapus), Farkas 3, Urvári, Pantovic.

Vezetőedző:

Tóth Gyula

Szeged:

Tóth - Árkosy 3, Gémes 1, Kádár 3, Bujka 1, Pengő 1, Tóth P. 1. Csere: Lengyel Dor., Miklós, Veréb, Rudics, Lengyel Dom.

Vezetőedző:

Molnár Péter.

Emberelőny:

2/12 ill. 2/10

Ötméteres:

3/6 ill. 0/1

Kipontozódott:

Brávik, Tóth Cs., Pantovic ill. Árkosy, Rudics, Tóth P.

Szegedi Vízmű-Taylor&Nash Szegedi Egyetem - UVSE II 24-13 (7-3, 6-1, 6-7, 5-2)

Hódmezővásárhely. Vezette: Besenyei Richárd, Perédi Péter.

Szeged:

Tóth - Árkosy 2, Gémes 3, Lengyel A., Kádár 4, BUJKA 10, Pengő 2. Csere: Lengyel Dor., Miklós 1, Rudics, Tóth P. 2.Vezetőedző: Molnár Péter.

UVSE II:

Pápai - Szabó, Hajdú, Hidas, Gyárfás 4, Ádám 4, Mucsy 4. Csere: Varga (kapus) - Vogt, Telek, Bartus 1, Faragó, Valentin, Pál. Vezetőedző: Ipacs Barbara.

Emberelőny:

2/7 ill. 4/11

Ötméteres:

2/2 ill. 1/1

Kipontozódott:

Pengő.

UVSE II - Hungerit Szentes 6-19

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.