Közélet

Megkezdődtek a rendhagyó történelemórák a Kormányhivatalban

Megkezdődtek a rendhagyó történelemórák a Kormányhivatalban

2016. november 14., hétfő
Megkezdődtek a rendhagyó történelemórák a Kormányhivatalban
kormanyhivatalkiallitas

A vártnál is nagyobb az érdeklődés az I.világháborús kiállítások iránt a Csongrád Megyei Kormányhivatalban.

Megkezdődtek azok a rendhagyó történelemórák a Kormányhivatalban, amelyeket az I.világháborús, centenáriumi megemlékezés-sorozat részeként hirdettek meg a szervezők. A vártnál is nagyobb az érdeklődés a program iránt, ugyanis előzetes jelentkezések alapján már 16 tanulócsoport összesen 376 diákkal fog részt venni a foglalkozásokon. Az első éppen a Gábor Dénes középiskola tanulóiból állt, amely oktatási intézmény a 46-os gyalogezred egykori laktanyájában működik jelenleg. A Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi Középiskolájának 12. osztályos tanulói voltak az első látogatói a „46-os bakák az isonzói fronton” című centenáriumi rendezvénysorozat részeként meghirdetett rendhagyó történelemóráknak. A véletlen szülte az akár szimbolikusnak is tekinthető egybeesést, hogy éppen az egykori laktanyában tanuló diákok léptek először a kormányhivatal aulájában kialakított alkalmi kiállítási térbe azzal a céllal, hogy tovább bővítsék ismereteiket az I. világháborúról. A Doberdón vívott csatákról, a 46-osok helytállásáról

Szanka József

magángyűjtő, a csatatérkutatások szakavatott ismerője tájékoztatta az érettségi előtt álló fiatalokat. A „46.os bakák az isonzói fronton” című,

Hegyi Endre

hódmezővásárhelyi magángyűjtő korabeli, üveglemezre fényképezett fotógyűjteményének legszebb darabjaiból nyílt kiállítást látható érdeklődéssel nézték végig, mint ahogyan a Rómát megjárt „A költő és a doberdói fa” című tárlatot is, amelynek középpontjában

Giuseppe Ungaretti

olasz költő és a szegedi negyvenhatosok jelképe, a doberdói fa áll. Szanka József pedig a frontról származó tárgyak bemutatásával tette még elevenebbé a cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred katonáinak a háború poklában megélt mindennapjairól szóló beszámolót. A három kiállításból álló anyag megtekintésére november 21-ig van mód.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.