Sport

Lemaradás a városi sportlétesítmények terén – a szegedi triatlonos változást sürgetne

Lemaradás a városi sportlétesítmények terén – a szegedi triatlonos változást sürgetne

2016. november 9., szerda
Lemaradás a városi sportlétesítmények terén – a szegedi triatlonos változást sürgetne
gabe_tamas_bor_rmaraton

A szegedi triatlonos, egyben úszóedző osztotta meg tapasztalatait a szegedi létesítményhelyzettel kapcsolatban: az újszegedi sportuszoda, az atlétika és a műjégpálya sem tudja úgy kiszolgálni a városban sportolókat, mint ahogy azt az eredményeik esetleg megkövetelnék. A szegedi háttéről beszélgettünk Gábe Tamással.

A mai sportban egyre fontosabbá váltak, válnak a körülmények: nyilvánvalóan kihatással van az eredményekre az, hogy a riválisokhoz mérten hogyan telnek a sportolók mindennapjai, milyen feltételrendszerben tudnak dolgozni, készülni a különböző versenyekre. A szegedi sportban sajnos sokszor találkozhatunk azzal, hogy a sportolók, csapatok ellenfeleikhez képest nem tudnak egyenlő körülmények között gyakorolni, így egy-egy kiugró eredmény elérése még inkább bravúrnak tekinthető. „Ha csak az atlétikát nézzük, akkor

Márton Anita

az elmaradott, rossz pályaminőség miatt elment innen Szegedről, és olimpiai érmes lett. Egy Szeged méretű város nem engedheti meg magának, hogy egy olimpiai érmest kiengedjen a kezéből azért, mert nem tud megteremteni olyan hátteret, felszereltséget, hogy a versenyzők megfelelő körülmények között tudjanak készülni” - fogalmazott portálunknak a triatlonos,

Gábe Tamás

, majd hozzátette: ugyanez igaz az úszásra is, bár a sportág szegedi kiválóságai az egyetem miatt kint vannak az Egyesült Államokban. Meglátása szerint mivel Szegednek egy uszodája van, így az a nem szerencsés helyzet állt elő, hogy itt az úszóknak, a búvárúszóknak, a triatlonosoknak, a kajak-kenusoknak és a vízilabdázóknak kell osztozkodnia, ezek a sportolók pedig nem csak városi, hanem országos és világszinten is kiemelkedőek, azonban az utánpótlás-nevelésnek és a gyermekoktatásnak nincs helye fejlődni. Gábe Tamás a triatlon sportág űzése mellett úszóedzőként is dolgozik, így egy másik aspektusból is szembesült az újszegedi sportuszoda zsúfoltsága által okozott problémákkal. „Több befektető által üzemeltetett medencét kellett találnom a nyáron, ahol elindítottam az úszóiskolámat. Annyi gyerek van, hogy nekem egy uszoda kellene, nem egy magánmedence. Sok gyermek van, akár már az 5-6 éves korosztálytól, akik elindulnának a sport fele, de nincs lehetőségük. Találkoztam két olyan úszó ismerősömmel, akik szegediek voltak, de elmentek Vásárhelyre. Én is ott edzettem másfél éven keresztül, ez a legközelebbi jó adottsággal bíró lehetőség” - mondta el az úszósport szegedi nehézségéről az ironman versenyző.

gabe_tamas

A triatlonhoz való felkészülést sem segíti az, hogy a városban nincs rekortán pálya: de a többi, futásra alkalmas terület sem mindig alkalmas a felkészülésre. „Bokáig érő víz van az atlétika pályákon, ha leesik a hó, akkor egy csíkot húznak, hogy valaki valahogy elférjen a pályán. Le a kalappal az atléták előtt, hogy ilyen körülmények között hozzák ezeket a nemzetközi szintű eredményeket. Szerbiában a határtól nem messze tömkelegével van rekortán pálya, hetente, kéthetente inkább átjárnak oda futni a szegediek” – összegzett Gábe Tamás, aki hozzátette, 18 éve jár a sportuszodába, amelyet ugyan folyamatosan építettek, csempéztek, fugáztak, nagyobb lelátót építettek, azonban szerinte bár mindig valami kis apróságot csináltak, de nem volt meg az az igazi nagy előrelépés a létesítmény életében. „A rekortán pálya megépítésével biztosan többen kezdenének el futni, hiszen az aszfalt túl kemény. A Ligetben edzünk mi is, de este ez nincs normálisan kivilágítva. Ha már nem áldoz a város rekortán pályára, akkor a közvilágítást csinálják meg normálisan” – nyilatkozta a szegedi triatlonos. Úgy folytatta: bár a déli régióban Szeged a legerősebb a sportban, de a város egyben a legelmaradottabb is, és bár ennek enyhítésére léteznek olcsóbb és alternatív megoldások, de ezeket sem tapasztalják. „Mi triatlonosok kimegyünk a töltésre, ott lehet hosszút futni, a biciklizés megoldott Olajoson, ahol nem nagyon van forgalom. A város elvárná, hogy jó eredményt mutasson egy sportoló, de nincs meg az a háttér, amivel segítenék ezt. Átjárunk Vásárhelyre úszni, a sportuszoda foglalt, a SZUE pedig nem nyit ki hat óra előtt, a pályabérlés pedig nem olcsó” – mondta Gábe Tamás, aki hozzáfűzte, egy pálya bérlése öt és nyolcezer forint közötti összeget jelent számukra. „Ha nem lesznek meg a fejlődések ezekben a sportágakban, akkor itt komoly veszteségek lehetnek, utánpótlás és eredményesség terén is. Szegeden elvárják az eredményt, de nem adnak hozzá segítséget. Évek óta családi segítségre van szükségem ahhoz, hogy normális körülmények között tudjak edzeni. Idén Angliában voltam két hetet, azt a munkát itthon is el tudtam volna végezni, ha lett volna hol.

"Magyarországon van ugyan lemaradás, de Budapest, Győr és Debrecen kiemelt sportközpontok lettek, ők olimpiai helyszín is lehetnének, míg Szegeden csak a kajak-kenu jöhet szóba. A fejlesztések nem csak a szegediek, hanem az ország érdekét is szolgálnák”

– folytatta Gábe Tamás. Az úszóedzőként is dolgozó sportoló megemlítette, az úszásoktatásnál még problémát jelent, hogy a szülőnek az oktatás díján kívül még fizetnie kell azért, ha elmegy a gyerekéért, mert belépőt kell váltania, ami Szegeden 600-1000 forint körüli összeget, Vásárhelyen pedig 200 forintot jelent. Azt már sikerült elérnie, hogy a saját oktatásaira járó szülőknek ne kelljen pluszban fizetnie, hiszen az a szülő, aki bemegy az uszodába, esetleg megnézi az órát, mivel mégiscsak a gyerekéről van szó, és maximum annyi ideig tartózkodik ott, míg átöltözteti a gyermekét, majd hazamegy, ezáltal duplán fizet ezért a szolgáltatásért. A triatlon szegedi helyzetével kapcsolatban elmondta, a városban sportoló triatlonosok átlépnek problémákon, világkupás versenyeken vesznek részt. „Úgy gondolom, négy év múlva két versenyző is lehetne, aki ott lehetne az olimpián, de ehhez kellene az a háttér is, aminek köszönhetően nem kellene elhagyniuk a várost. Mi ugyan Szegeden élünk és edzünk, ez az otthonunk, de jó pár élvonalbeli sportoló más város egyesületébe igazolt. Mindenki külön próbálja meg megoldani az edzőtábori lehetőségeit, a szegedi triatlonisták már nem szegedi egyesületben sportolnak, ahogy az anyagi támogatást sem a városban kapják. Ahogy az sem igaz, hogy Szegednek van egy olimpiai bronzérmes súlylökője, mert Márton Anitát elvesztette Szeged” – állapította meg Gábe Tamás. Végezetül megjegyezte, hasonlóan nehéz helyzetben vannak a görkorcsolyázók, vagy a szegedi műjégpályát használók is, akik szintén helyszűkében vannak – ugyanakkor az edzők ezt hiába jelezték már több alkalommal, kérésüket nem vették figyelembe.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.