Közélet

Illegális bevándorlás - Osztrák külügyminiszter: mindig jó volt az együttműködés Magyarországgal

Illegális bevándorlás - Osztrák külügyminiszter: mindig jó volt az együttműködés Magyarországgal

2016. november 24., csütörtök
Illegális bevándorlás - Osztrák külügyminiszter: mindig jó volt az együttműködés Magyarországgal

Mindig jó volt az együttműködés Magyarországgal, elsősorban Szijjártó Péter külügyminiszterrel, hiszen a cél közös, az európai külső határok védelme és a menekültek létszámának csökkentése - hangsúlyozta Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Kurz - aki csütörtök este fogadta a külföldi sajtó képviselőit - kijelentette: Közép-Európa nem tudja végeláthatatlanul befogadni a menekülteket. Mint fogalmazott: még tavaly voltak eltérő vélemények Közép-Európában és az osztrák kormányban is, azonban az események megmutatták, hogy az általa is szorgalmazott út, az egyetlen lehetséges megoldás. A miniszter szerint a menekülthelyzet megoldásában szükséges következő lépés, hogy az unió tagállamai határozottabban vegyenek részt a külső uniós határok védelmében, mind anyagi téren, mind az erőforrások tekintetében. "Az osztrák rendőrség és katonaság készen áll, hogy mindehhez rendkívül jelentős segítséget nyújtson" - jelentette ki Sebastian Kurz az MTI-nek. Hozzátette: a menekültügyi helyzet megoldásától még nagyon messze vagyunk, de az említettek igen fontos lépések a menekültáradat csökkentésére. A külföldi újságírók számára tartott háttérbeszélgetésen a miniszter kérdésre válaszolva leszögezte: Ausztria nem számol azzal, hogy belépne a visegrádi országok szövetségébe. "Ausztria hidat képez Európa nyugati és keleti része között, a visegrádi országok pedig fontos partnerek számára" - mondta. A miniszter arra is kitért, hogy Törökország egyre távolabb kerül az uniótól. A halálbüntetés bevezetésének tervével Ankara azt igazolja, hogy távol áll az európai alapértékektől és nincs helye az unióban. Úgy vélte, hogy Európában a populizmus elterjedése nem trendszerű, hanem egyes témák, a menekültügy és a migráció megoldatlansága vezettek olyan jelenségekhez, mint a Brexit, vagyis Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépése és ugyanez volt az oka Donald Trump elnökké választásának is az Egyesült Államokban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.