Közélet

Előzetes letartóztatását indítványozta az ügyészség a biztonsági őrt fenyegető rablónak

Előzetes letartóztatását indítványozta az ügyészség a biztonsági őrt fenyegető rablónak

2016. november 29., kedd
Előzetes letartóztatását indítványozta az ügyészség a biztonsági őrt fenyegető rablónak

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség az előzetes letartóztatását kezdeményezte annak a szegedi férfinak, aki november 26-án, miközben a ruházatába rejtett termékekkel kívánt távozni az üzletből, az őt feltartóztató biztonsági őrt megfenyegette azzal, hogy megszúrja.

A gyanú szerint az elkövető 2november 26-án, kora délután, Szegeden, az egyik élelmiszer üzletben elrejtett a ruhájába tizenegy darab csokoládét, majd fizetés nélkül akart kimenni a boltból. A biztonsági őr felszólította, hogy álljon meg, de a férfi ennek nem tett eleget. Az őr ekkor a karjánál megfogta a gyanúsítottat, aki a kabátja külső zsebébe nyúlt és megfenyegette az őrt azzal, hogy meg fogja szúrni. Az őr és a férfi között dulakodás alakult ki, amely közben a csokoládé kiszóródott az elkövető kabátjából. A gyanúsított elszaladt, a biztonsági őr és egy munkatársa az üzlet közelében azonban utolérte a menekülő gyanúsítottat és feltartóztatta a rendőrök kiérkezéséig. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a rablás bűntette miatt folyamatban lévő nyomozásban a gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta, szökés, elrejtőzés veszélye, valamint annak a veszélye miatt, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetett előéletű gyanúsított újabb bűncselekményt követne el. A gyanúsított előzetes letartóztatásának kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.