Közélet

Csongrád megye akkor versenyképes, ha a kkv szektor aktív

Csongrád megye akkor versenyképes, ha a kkv szektor aktív

2016. november 29., kedd
Csongrád megye akkor versenyképes, ha a kkv szektor aktív
kavosz_konferencia02_gs

A kis- és középvállalkozók között egyelőre nagy a bizonytalanság a közbeszerzési törvény változása miatt, ezeket az aggályokat igyekeztek eloszlatni a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Fórumán, kedden. A konferencián egyebek mellett szó volt arról is, milyen lehetőségeket kínál a Széchenyi Kártya Program a kkv szektor számára.

A KAVOSZ Zrt. minden negyedévben megrendezi KKV Fórumát, melynek fókuszában ezúttal az egyszerűsített közbeszerzési törvény állt.

Krisán Lászlótól

, a társaság vezérigazgatójától megtudtuk, a kkv szektor egyelőre bizonytalan, nehezen igazodik el az új közbeszerzési törvény útvesztőiben, ezért a fórumra igyekeztek olyan témákat válogatni, melyekkel hatékonyan felkészíthetik a vállalkozókat, átláthatóvá teszik számukra a szabályozást. Felhívta a figyelmet, jövő évtől felgyorsul az uniós pályázati pénzek leosztása is, ezért nagyon fontos, hogy a vállalkozók képbe kerüljenek. Krisán László portálunk kérdésére elárulta, az önerő hiánya, a pénzforrások megelőlegezése egy-egy pályázat előtt visszatartotta a kkv szektor egy részét attól, hogy éljen a lehetőségekkel, a Széchenyi Kártya Programmal viszont minden pénzügyi eszköz adott. További jó hír számukra, hogy a bürokráciacsökkentés jegyében az engedélyeztetés is felgyorsult, lerövidült a válaszidő, vagyis egyfajta szolgáltató típusú adminisztráció vette kezdetét.

kavosz_konferencia01_gs

A Széchenyi Kártya Programot irányító KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója arra is kitért, 2015-ben 50 millió forintra emelték a folyószámlahitel maximálisan igényelhető összegét. A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel a Program kedvezményes feltételekkel segíti a már legalább egy éve működő, hazai mikro-, kis- és középvállalkozások likviditási problémáinak megoldását. A programban hatféle hitellel segítik a vállalkozásokat, külön támogatják például az agrárágazatot is. Az ország, s vele Csongrád megye is mérföldkőhöz ért azzal, hogy nemzetközi hitelminősítők által befektetésre ajánlott lett - mondta

Nemesi Pál

, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Úgy folytatta, a megyét munkanélküliségi statisztikai mutatói a középmezőnybe marasztalják, emellett mégis fennálló problémát jelent a munkaerőhiány. A versenyképesség csak akkor tartható fenn, ha fejlesztések történnek, ehhez pedig pályázatokra van szükség - világított rá a fórum fontosságára. Mint mondta, a közbeszerzési törvény változásairól a kkv szektornak is érdemes tudnia; annak szellemében kell lebonyolítani az adminisztrációt, nehogy a rosszul végzett dokumentáció miatt évek múlva szankciókat vessenek ki a vállalkozásra. Nemesi Pál felhívta a figyelmet, a vállalkozóknak érdemes szakembert fogadniuk, hogy értelmezni tudják az uniós trendeknek megfelelően átalakított közbeszerzési szabályozást.

kavosz_konferencia06_gs

A megyei vállalkozások helyzetének javítása évek óta foglalkoztatja a Csongrád Megyei Önkormányzatot - jelentette ki

Kakas Béla

, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, ezért tevékenységükkel igyekeznek hozzájárulni a megye gazdasági fejlesztéséhez, valamint a munkaerő-piaci helyzet javításához. Az elnök hozzátette, elkészült a megye befektetést ösztönző stratégiája és létrejött a foglalkoztatási paktum a kiemelt megyei projektek megvalósításáért. Emlékeztette a résztvevőket, az aktuális uniós pénzügyi ciklusban a források 60 százaléka vállalkozásfejlesztésre fordítható, ezért érdemes a kkv szektornak is követnie a pályázatok mozgását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.