Közélet

A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlésben

A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlésben

2016. november 14., hétfő
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlésben

A kormányhoz intézett kérdések, valamint azonnali kérdések szerepelnek a parlament aktuális ülésének utolsó napirendjén.

Az előző héten kezdődött, hatnapos ülés befejező napja délelőtt 11 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd kérdések és azonnali kérdések hangozhatnak el. A kérdések órájában a kormánypárti padsorokból két fideszes képviselő fordul a kabinethez:

Nyitrai Zsolt

azt kérdezi majd a nemzetgazdasági minisztertől, hogy a kormány miként segíti az elektromos autók terjedését, míg

Csizi Péter

arról érdeklődik a belügyminiszternél, miként tartható meg

Kocsis Zoltán

öröksége. Ellenzéki oldalról ezúttal is a Jobbik teszi fel a legtöbb kérdést, a pártból tízen várnak válaszokat a kormánytól. Közülük

Farkas Gergely

a belügyminisztertől kérdezi, hogy a kabinet mikor zárja be a kiskunhalasi nyílt menekülttábort. A nyolc szocialista kérdező közül

Burány Sándor

a Kőbánya-Kispest vasútállomás rekonstrukciójának kezdetéről kérdezi a nemzeti fejlesztési minisztert. Az öt LMP-s kérdés egyikében

Ikotity István

azt kérdezi az emberi erőforrások miniszterétől, hogy a kormány tervezi-e a tanodák normatív finanszírozását. A parlament ülése napirend utáni felszólalásokkal ér véget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.