Egyetem

A dinoszauruszok a feltételezettnél húszmillió évvel korábban jelenhettek meg bolygónkon

A dinoszauruszok a feltételezettnél húszmillió évvel korábban jelenhettek meg bolygónkon

2016. november 10., csütörtök
A dinoszauruszok a feltételezettnél húszmillió évvel korábban jelenhettek meg bolygónkon

A dinoszauruszok eddigi legkiterjedtebb törzsfáját állították össze brit és amerikai paleontológusok, akik kutatásaik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy ezek az őslények 250 millió évvel ezelőtt, a feltételezettnél 20 millió évvel korábban kezdték el benépesíteni bolygónkat.

A Biology Letters című folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók leírják, hogy miként állították össze az őslények törzsfáját, amelyen közel ezer faj kapott helyet. Kutatásaik arra is következtetni engednek, hogy a dinoszauruszok korábban valamiképpen túlélhettek egy tömeges kihalási eseményt. A paleontológusok modellje szerint az első dinoszauruszok körülbelül 250 millió évvel ezelőtt jelentek meg. Az első madarak 165-172 millió évvel ezelőtt váltak le a dinoszauruszok törzsfájáról, a madarak összes ismert csoportja pedig a 108 millió és 69 millió évvel ezelőtti periódusban, a késő kréta időszakban fejlődött ki. A tetszetős modell "apró" szépséghibája, hogy a dinoszauruszok megjelenését 10 millió évvel korábbra teszi, mint a legrégebbi ismert fosszíliák. A legidősebb dinoszaurusz a 2013-ban azonosított Nyasasaurus parringtoni, amelynek maradványai még 1956-ban kerültek elő a Nyasa(Malawi)-tó környékén. A fosszíliák "mindössze" 240 millió évesek, ami azt jelenti, hogy a paleontológusoknak vakon meg kell bízniuk a matematikai modellezésben, legalábbis addig, amíg még korábbi fosszíliák nem kerülnek napvilágra. A kutatócsoport szerint azonban a dinoszauruszok megjelenését további 10 millió évvel korábbra is ki lehet tolni. Amennyiben a brit és amerikai paleontológusok számításai helytállóak, kiderül, hogy a dinoszauruszoknak sikerült túlélniük a perm-triászi kihalási eseményt. A körülbelül 251 millió évvel ezelőtti Nagy kihalás volt a földtörténet legpusztítóbb eseménye, amelynek során a tengeri fajok 96 százaléka és a szárazföldi fajok 70 százaléka tűnt el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.