Közélet

Szentgyörgyi szétzúzott Škodája: 2,5 millió forint lehet a javítási költség - Fidesz: hazudott az alpolgármester (FRISSÍTVE)

Szentgyörgyi szétzúzott Škodája: 2,5 millió forint lehet a javítási költség - Fidesz: hazudott az alpolgármester (FRISSÍTVE)

2016. október 27., csütörtök
Szentgyörgyi szétzúzott Škodája: 2,5 millió forint lehet a javítási költség - Fidesz: hazudott az alpolgármester (FRISSÍTVE)
varosi_kozgyules20_gs

Helyszíni szemlén tapasztaltuk: jóval többről van szó, mint hogy megrongálódott az alpolgármester autójának motorházteteje és bal lámpája. A Fidesz szerint Szentgyörgyi Pál hazudott, ezért le kell mondania.

Kiszakadt a bal első futómű, szétzúzódott a lökhárító bal oldala, ripityára tört a bal első fényszóró, valamint összeroncsolódott a bal első sárvédő, a bal első ajtó és a küszöb is – helyszíni tapasztalataink alapján ilyen komoly sérülésekkel javítják az egyik szegedi autószervizben a Polgármesteri Hivatal korábbi büszkeségét, azt a szolgálati Škodát, melyet

Szentgyörgyi Pál

gazdasági alpolgármester vezetett egy városi tulajdonban lévő villamosnak október 12-én. Szorgos kezek reparálják és cserélik az elemeket, hogy november elejére a régi fényében csilloghasson a szétcsapott gépjármű. De mibe kerül ez a szegedi adófizetőknek? Ahogy a SZEGEDma.hu és portálunk nyomán az országos sajtó is megírta:

a szocialista politikus által okozott balesethez

– melyben közvagyon, köztulajdon és közszereplő egyaránt érintett volt – valamilyen okból nem hívtak rendőrt. Szentgyörgyi ezt azzal indokolta, hogy nem történt személyi sérülés... Csak azért kellett volna rendőrt hívnom, mert politikus vagyok? – értetlenkedett az alpolgármester, akinek már bőven van akkora politikai múltja és rutinja, hogy tudja a választ saját (költői) kérdésére: saját szerepének tisztázása miatt lett volna erre szükség egy ilyen „zúzós” balesetnél. A szocialista politikus portálunknak koccanásról beszélt, míg a Délmagyarországnak annyit jegyzett meg, az ütközésnél a „Škoda motorházteteje és bal lámpája rongálódott meg”. A Fidesz már múlt pénteken úgy fogalmazott,

az 50-es évek kommunista módszertana szerint akarták eltussolni a balesetet

a város illetékesei, egyben rákérdezett, igaz-e az a hír, hogy 2-2,5 millió forintra rúgnak a javítási költségek, azaz a gazdasági totálkár alsó határát súrolják. Válasz azóta nem érkezett az alpolgármester vagy a városháza részéről.

Nógrádi Tibor,

a szegedi Fidesz elnök-frakcióvezetője napokban abban a műhelyben járt, ahol az autót javítják, hangsúlyozván: esküjéhez híven a közpénz nyomába indul ebben a rendkívül furcsa és számtalan kérdést felvető ügyben. A kormánypárti politikus a nyilvánosság erejét kérve portálunk munkatársát is magával hívta az érintett szervizbe, ahol megtekintették a javítás alatt álló gépjárművet. A szerviz munkatársa kollégánk előtt a politikusnak megerősítette az értesülést: valóban 2,5 millió forintot is elérheti a hivatali autó rendbe tétele az elemek cseréjével, fényezéssel, festéssel, kvázi a gazdasági totálkár határától beszélünk. Kiszakadt a bal első futómű, szétzúzódott a lökhárító bal oldala, ripityára tört a bal első fényszóró, valamint összeroncsolódott a bal első sárvédő, a bal első ajtó és a küszöb is – sorolták a sérüléseket, melyeket a fideszes képviselő és munkatársunk is szemügyre vett. Megkérdezett szakértőnk szerint ha szemmel elsőre nem is látható, ekkora ütésnél nem elképzelhetetlen, hogy az alváz elvetemedik vagy az ajtóoszlop elhúzódik. Ennek tükrében egyre érthetetlenebb, miért ítélték úgy az illetékesek, hogy nem hívnak rendőrt a balesethez, ha egyébként a villamos és az autó vezetője mindenben a jogszabályi elírásoknak megfelelően járt el. Az immár országos hírű Boldogasszony sugárúti csattanás részleteit csak egy minden részletre kiterjedő, szondázással egybekötött rendőrségi helyszíneléssel lehetett volna megnyugtatóan tisztázni. Így viszont nehéz elejét venni a sajtó által is elismerten terjedő helyi pletykának, hogy az alpolgármester esetlegesen alkoholt fogyasztott volna, még akkor is, ha az MSZP-s politikus a sajtónak határozottan kijelentette: nem ivott. „Még képviselő koromban nekem hajtott egy 'villanybiciklis', itt sem sérült meg senki, de én kértem a rendőri intézkedést, szerencsémre, mint később kiderült. Elejét vette minden híresztelésnek” – fogalmazta meg a Facebookon ezzel kapcsolatban tanulságos gondolatait

Havránek Ferenc,

a korábbi baloldali hódmezővásárhelyi képviselő. A szegedi alpolgármester máshogy döntött. Portálunk mindenesetre az új információk tükrében megkérdezte Szentgyörgyi Pált és a polgármesteri kabinetet is, kitartanak-e amellett, hogy csupán kisebb koccanás történt, még mindig úgy érzik-e, hogy nem kellett rendőrt hívni az esethez, emellett érdeklődtünk róla, milyen biztosítás érvényes a szolgálati autóra. A SZEGEDma.hu értesülései szerint az ügyben rendkívüli ülést készül tartani a DK-s

Binszki József

által vezetett jogi bizottság.

Szegedi Fidesz: Botka kezdeményezze a hazugságon ért alpolgármester leváltását!

"Azt nem tudjuk, hogy Dr. Szentgyörgyi Pál alpolgármester úr az október 12-i közlekedési balesete idején ittasan vezetett-e, ezért kellett-e Majó-Petri Zoltán SZKT-igazgató úrnak gyorsan kimenteni a bajból. Azt viszont tudjuk és állítjuk, hogy miután nem sikerült eltitkolni a balesetet, Szentgyörgyi Pál hazudott. Koccanásnak állította be a történteket (Forrás: SZEGEDma.hu 2016.10.20.), ellenben a Szeged város tulajdonában lévő gépkocsi futóműve kiszakadt, és több mint kétmilliós kár keletkezett, megközelíti a totálkár határát. (Szentgyörgyi Pál elmondása szerint a Škoda motorházteteje és bal lámpája rongálódott meg. Forrás: Delmagyar.hu, 2016.10.21.) A Fidesz szegedi alapszervezete követeli, hogy Botka László polgármester úr vizsgálja ki az eset körülményeit, bontsa ki az igazság minden részletét, az átláthatóság, transzparencia szellemében hozza nyilvánosságra a kár valódi összegét, illetve a hivatali gépjárművek működtetésének szabályait, és kezdeményezze a hazugságon ért alpolgármester leváltását. Fidesz Szegedi Szervezet Szeged, 2016. október 27."

A cikk és a közlemény kapcsán megkerestük Szentgyörgyi Pált, levelünkre adott válaszát közzétesszük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.