Bulvár

Segédmotorokat és személyautókat vittek el Mindszentről

Segédmotorokat és személyautókat vittek el Mindszentről

2016. október 15., szombat
Segédmotorokat és személyautókat vittek el Mindszentről

Őrizetbe vettek a hódmezővásárhelyi rendőrök egy 32 éves férfit, aki társaival két segédmotort és három személyautót vitt el Mindszentről. Az ügy egyik gyanúsítottját már korábban előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság -írja a police.hu.

A feltételezett elkövetők október 9-re virradóra a kerítésen átmászva jutottak be egy mindszenti udvarba, ahonnan három segédmotort és egy bukósisakot loptak el. Még ugyanazon az éjszakán másik ingatlanokból egy Lada és egy Wartburg gépkocsit is elvittek a gyanúsítottak. Előbbi járművel néhány utcát mentek, majd egy lakóház előtt megálltak, az utóbbi személyautóval Mártély és Mindszent között egy kerítésnek, majd egy fának ütköztek. A terheltek az összetört gépkocsit a helyszínen hagyták, majd elmenekültek. Az egyik férfit a rendőrök 24 órán belül már gyanúsítottként hallgatták ki, két társát rövid időn belül őrizetbe vették. Ellenük lopás és jármű önkényes elvétele miatt indult eljárás. A 20 éves

B. Norbertet

október 13-án, a 32 éves

B. Zsoltot

október 15-én az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.