Kultúra

Programok a Somogyiban: kiállítás, könyvbemutató, vendégek

Programok a Somogyiban: kiállítás, könyvbemutató, vendégek

2016. október 3., hétfő
Programok a Somogyiban: kiállítás, könyvbemutató, vendégek
somogyi_konyvtar01kf

Négy különleges programmal várja az érdeklődőket a héten a szegedi Somogyi-könyvtár.

Történelmi regény és valóság – a Hunyadi-sorozat sikerének meglepő tapasztalatai

Október 4-én, kedden 17 órakor a könyvtár első emeleti folyóirat-olvasótermében

Bán Mór

, a Hunyadi-sorozat szerzője vendégeskedik. A történelmi sorozat idén már a kilencedik kötettel egészült ki.

Változó állandó - Ale Ildikó festőművész kiállítása

Október 5-től egészen 17-éig lesz megtekinthető

Ale Ildikó

Változó állandó névre keresztelt kiállítása, a Somogyi első emeleti folyóiratolvasójában. „Műveim létrejöttét egy vonatutazás folyamatának vizuális jelenségei inspirálták. A belső és a külső tér egyidejű állandóságát és változását elemzem képeimen az idő, a mozgás és a fény vonatkozásában. Az ég talán sosem olyan kék, mint amilyennek láttatom az ablaküvegen át. A várakozásban létező ember mindig valaki mássá alakul, valamit elveszít önmagából, majd az út végeztével kilép szerepszerű személytelenségéből és visszatér saját állandóságába.” - idéz a művésztől a programajánló. A kiállítást Marton Árpád szinesztéta nyitja meg szerdán 17 órakor.

Szigor – A tiltás gyönyöre: Lakatos Levente könyvbemutatója

Az Aranykönyv-díjas író, Lakatos Levente tart könyvbemutatót a bibliotéka első emeleti folyóiratolvasójában, október 6-án, csütörtökön, 15 óra 30 perctől. Az író korábban e-könyvként sikeres sorozata új részekkel kiegészítve Szigor címmel papírkötésben is megjelent.

Ironikus fénytörés, a hétköznapok poézise – Vendég: Kukorelly Endre

Október 7-én pénteken 17 órától

Balog József

újságíró beszélget

Kukorelly Endrével

József Attila-díjas íróval a könyvtár első emeleti folyóiratolvasójában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.