Közélet

Összefog a két megyei jogú város és a megye a foglalkoztatás növelése érdekében + FOTÓK

Összefog a két megyei jogú város és a megye a foglalkoztatás növelése érdekében + FOTÓK

2016. október 10., hétfő
Összefog a két megyei jogú város és a megye a foglalkoztatás növelése érdekében + FOTÓK
paktum_alairas19_gs

Aláírták a foglalkoztatási paktumot. Az együttműködés célja, hogy minél több olyan személyt kapcsoljanak be a munka világába, akik eddig nem jutottak álláshelyhez.

Második

foglalkoztatási partnertalálkozóját

szervezte Csongrád Megyei Önkormányzat a Csongrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályával. Az együttműködés célja, hogy a munkavállalókat és munkaadókat megcélzó támogatással növeljék a megyei foglalkoztatottságot és segítsék a térség gazdaságának fejlődését. A felek aláírták a Csongrád Megyei Foglalkoztatási Paktum Együttműködési Megállapodást. „A térségben aktív cégek tudják: manapság már nem a munkanélküliség, hanem a munkaerőhiány a jelentős probléma” – mondta

Kakas Béla

, Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. Utalt rá, hogy miközben cégek alakulnak, jönnek ide, a hazai munkaerő egy része külföldre megy. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) ennek kezelésére is jut forrás. Ahhoz, hogy ezek a támogatások megfelelő helyre jussanak, egy két lépcsőből álló rendszer kiépítése szükséges. Az ernyőszervezet feladata a munka összehangolása lesz, ennek része a Csongrád Megyei Önkormányzat, de szükség van a települési információkra, a helyi önkormányzatok ismerik a munkaadókat és a munkanélkülieket is. Hangsúlyozta, helyzetelemzés és struktúraalkotás is kell, ezt követően pedig bíznak abban, hogy eredményes lesz a fejlesztés, s a 2020-at követő időszaknak eredményesen tudnak neki kezdeni

paktum_alairas03_gs

„A mai összejövetel célja, hogy elősegítsük a munkapiaci szereplők együttműködését. A létrejövő hat Csongrád megyei paktumiroda fontos szerepet játszik a munkakeresők segítése, új célcsoportok bevonása a munka világába” – fogalmazott köszöntőjében

Juhász Tünde

, Csongrád megyei kormánymegbízott. Az új célcsoportok közé sorolta a gyesről, vagy gyedről visszatérő anyukákat, a romákat, a pályakezdő fiatalokat, az alacsony iskolai végzettségűeket, a megváltozott munkaképességű személyeket. Az együttműködésben jelentős szerep hárul az önkormányzatokra, a civilekre, a képzőhelyekre. Juhász Tünde nehéz feladatnak gondolja azt, hogy megtalálják a bevonandó embereket, mert folyamatosan csökken a regisztrált munkakeresők száma a megyében: 2010 augusztusában még több mint húszezren voltak, 2015 augusztusában 11 512-en, ma 9241-en. A megyében regisztrált munkakeresők 9 százaléka él Hódmezővásárhelyen, 40 százaléka Szegeden. A területi alapon megszerveződő paktumirodákból három már működik, a Mórahalom-Kistelek, a Makó és a Szentes térségében lévők pedig hamarosan megnyitnak.

paktum_alairas11_gs

Nagy Sándor

(Együtt) szegedi városfejlesztési alpolgármester úgy látja, helyes, ha a megye és a Szeged együttműködik. Szerinte nem beszélhetünk elkülönült munkaerőpiacokról, a térség szereplői hatnak egymásra. „Amikor egy befektetővel tárgyalok, mindig elmondom, hogy a Szeged melletti településeknek milyen adottságai vannak, s ezt valószínűleg fordítva is megteszik” – vélekedett. A paktumok „kényszerítik” az együttműködésre a résztvevőket az egész megye fejlődése érdekében a feleket – fogalmazott

Hegedűs Zoltán

hódmezővásárhelyi alpolgármester. A kihívás nagy, mert az eltelt időszakban csökkent a munkanélküliség, miközben a gazdaság fejlődött. „10 éve az első paktumok megkötése idején még a munkanélküliség enyhítése volt a legnagyobb feladat, ma viszont a munkaerőhiányt kell megoldani” – mutatott rá

Hollósi Szabolcs

, BFH Európa Kft. ügyvezetője. A diagnózis, a helyzetelemzés feladataival már foglalkoztak, most a konkrét akciók meghatározása következik, ez utóbbiban a vállalkozásoknak és a munkavállalóknak is részt kell venni. Hangsúlyozta, együtt kell működni a különböző paktumirodáknak, előfordulhat, hogy egy mórahalmi csupán Szegeden talál állást, de ez nem jelenthet akadályt.

paktum_alairas26_gs

Magyarországot és Csongrád megyét is az idősödő társadalom jellemzi, csökken a munkaképes korúak száma, miközben a fiatalok száma stagnál. Egyre több magasabb iskolai végzettségű van, de pont a pályakezdők vándorolnak nagyarányban külföldre. Sokan mentek nyugdíjba – az adatokat biztosító – 2011-es népszámlálás óta, ami jó is lehetne a felszabaduló álláshelyek miatt, viszont ha nem tudunk munkaerőt biztosítani, akkor befektetések maradhatnak el. Egyre kisebb az igény a szakképzetlen, vagy betanított munkaerőre, ezért elengedhetetlen a hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatása. Közben szakiskolai, szakközépiskolai végzettségű dolgozókra is szükség lenne, de a szülők inkább gimnáziumba adják a gyermekeiket, ezért az előbbiek presztízsét emelni kell. Maga a megye Szeged központú, ez igaz a cégekre, s az oktatási intézményekre is. A térségre jellemző a bővülő feldolgozóipar, a valamivel lassabban erősödő szolgáltató szektor. Probléma, hogy közép- és nagyvállalkozásból kevés van, miközben csökken a működő vállalkozások száma. Bízik benne, hogy 2019 júniusáig működő paktum is szerepet játszhat ennek megváltoztatásában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.