Sport

Női vízilabda: a végére fogyott el a Szeged a bajnok otthonában

Női vízilabda: a végére fogyott el a Szeged a bajnok otthonában

2016. október 1., szombat
Női vízilabda: a végére fogyott el a Szeged a bajnok otthonában
noi_vizilabdatorna25_gs

A negyedik negyedet még egálról kezdték Bujka Barbaráék az UVSE vendégeként, aztán a hajrára a rengeteg kiállítás felőrölte őket.

Új vezetőedzővel és hat új játékossal a soraiban kezdte meg bajnoki szereplését a Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem női vízilabdacsapata. Az OB I-ben a legjobb négy közé vágyó alakulatot immár

Molnár Péter

irányítja, és olyan remek pólósokat sikerült idecsábítani a vezetőségnek, mint a válogatott erőssége, a riói ötkarikás játékok legjobb centerének választott

Bujka Barbara,

de hozzá hasonlóan Szentesről tette át a székhelyét Szegedre a

Gémes Alexa, Kádár Ildikó, Pengő Nikolett, Hochmann Patrícia

négyes, míg

Fáy Viktória

Kecskemétről szerződött az együtteshez. A mieinkre roppant nehéz feladat várt az első fordulóban, hiszen a bajnoki címvédő UVSE-hez látogattak, mely idén is az aranyérem első számú várományosa, s melynek keretét magyar és külföldi klasszisok sora erősíti: köztük hét olyan pólós, aki az olimpián részt vett a magyar válogatott tagjaként, illetve idén Európa-bajnoki címet szerzett (Bujkával együtt). Az első forduló záró találkozója rendkívül kiélezett és szoros küzdelmet hozott. Az első két negyedben viszonylag kevés gól esett, a mindkét fél rendkívül határozottan és jól védekezett, a lövések pedig nem bizonyultak a legpontosabbaknak, így 3-3-at mutatott az eredményjelző a nagyszünetben úgy, hogy a Tisza-partiak 2-0-ról, majd 3-2-ről egyenlítettek ki. Nem túl sok jót ígért viszont, hogy eddigre már Bujka Barbara kipontozódott. A folytatásban a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést és 4-5-nél, majd 5-6-nál végre a vezetést annak ellenére, hogy a pályaválasztó UVSE továbbra is jóval több emberelőnyt kapott a sípmesterektől. A mieinket ez sem zavarta, ha nem jött a fór, betaláltak akcióból (három negyed alatt nem kevesebb mint ötször). A negyedik, azaz utolsó felvonás 6-6-ról indulhatott, miután az UVSE a harmadik negyed végén értékesítette tizenegyedik létszámfölényes lehetőségét (4/11-nél jártak akkor). Hazai oldalon

Csabai Dóra

és

Keszthelyi Rita,

a látogatóknál Kádár Ildikó tartott két-két gólnál.Keszthelyi Rita ötméteresből mattolta a szegedieket a záró játékrész első percében, ezzel 7-6-os vezetéshez juttatva övéit. Ráadásul az esetnél

Miklós Dórát

is elveszítette a Szeged.

Lengyel Dorottya

lövése nem talált utat a kapuba, odaát viszont Keszthelyi negyedszer köszönt be, ezúttal akcióból, 8-6-nál ismét kettő volt közte. Hiába próbálkoztak ekkor már a vendégek, nem sikerült túljárniuk a UVSE kapusának,

Gangl Edinának

az eszén. Sőt, újabb fővárosi akciótalálatnak örülhettek a nézők, majd egy perccel a vége előtt

Gémes Anett

ugyancsak akcióból kozmetikázott 9-7-re. A vendéglátóknak azonban még erre is volt (két) válaszuk,

Kövesdi Vivien

és

Hertzka Orsolya

is feliratkozott a gólszerzők közé, kialakítva a 11-7-es végeredményt. Érvényesült ugyan a papírforma, de a Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem csapatát mindenképpen dicséret illeti, és ez a teljesítmény egyértelműen feljogosítja a gárdát arra, hogy a legjobb négy közé törhessen az idei bajnokságban. A következő fordulóban újra a fővárosba látogatnak a Tisza-parti lányok: október 8-án, szombaton 14.30-kor a BVSC-Zugló Diapolónál vendégeskednek, a Szőnyi úti összecsapást élőben közvetíti majd az M4 Sport.

A női vízilabda OB I 1. fordulójában:

UVSE - Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem 11-7 (2-2, 1-1, 3-3, 5-1).

Hajós Alfréd Uszoda, vezette: Petik András, Birri Gabriella.

Gólszerzők:

Keszthelyi R. (4), Csabai D. (2), Kövesdi V. Szűcs G., Hertzka O., Kuna Sz., S. van der Sloot, illetve Gémes A., Kádár I. (2-2), Tóth P., Lengyel Dom., Lengyel Dor.

Gól emberelőnyből:

4/11, illetve 1/6

Gól büntetőből:

1/1, illetve 0/0

Gól akciólövésből:

6/14, illetve 6/15

Kipontozódott:

Bujka B., Miklós D.

Az 1. forduló további eredményei:

Hungerit Szentes - ZF-Eger-EKE 14-9 Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics - Racionet Honvéd 20-7 BVSC-Zugló Diapolo - Tatabányai VSE 16-1

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.