Sport

Labdarúgás: tovább robog a HFC, ezúttal a Szentlőrinc ellen nyertek

Labdarúgás: tovább robog a HFC, ezúttal a Szentlőrinc ellen nyertek

2016. október 22., szombat
Labdarúgás: tovább robog a HFC, ezúttal a Szentlőrinc ellen nyertek
puskas_zoltan_hfc

Zsinórban harmadik győzelmét aratta Major László együttese, amelyet a Szentlőrinc sem tudott megállítani.

A Hódmezővásárhely a Fradi elleni bravúrgyőzelem után simán győzte le a sereghajtó Komlót, így jó formában várhatták a Szentlőrinc látogatását.

Major László

ugyanazt a tizenegyet küldte pályára akik a Komló ellen is kezdtek. A Szentlőrinc SE edzőváltáson esett át hétközben,

Bulatovics Branislav

négy vesztes mérkőzés után mondott le vezetőedzői posztjáról, helyét pedig az a

Turi Zsolt

vette át, aki eddig a Szentlőrinc U19-es csapatát irányította. A mérkőzés első periódusában többször is a vendégek védelme mögé tudott kerülni a Hódmezővásárhely, mindkét oldalon veszélyes támadásokat vezetett a hazai alakulat. Az első félidőben emberhátrányba került a HFC, a 40. percben

Mezei Olivér

jutott a kiállítás sorsára, ennek ellenére a játékrész hajrájában így is sikerült megszerezni a vezetést.

Bratyik Norbert

szabadrúgása után

Kökény Tamás

érkezett az ívelésre és fejjel jutatta a labdát a hálóba. A második félidőre visszaállt a Hódmezővásárhely, ám egy jól kivitelezett kontra után növelni tudta előnyét.

Szilágyi Norbert

ugratta ki

Máté Pétert

, aki megszerezte csapata második gólját. A Szentlőrincnek a szépítésre futotta csak erejéből, így zsinórban harmadik győzelmét zsebelte be Major László együttese. Ezzel továbbra is a tabella nyolcadik helyét foglalja el a HFC, viszont csupán egy győzelemnyi különbség választja el Kormányos Kolosékat a negyedik helyen állomásozó PMFC-től. A Hódmezővásárhely a következő fordulóban Gyulára látogat, ahol szintén győzelmi esélyekkel lép pályára.

Labdarúgó NB III Közép csoport 12. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC – Szentlőrinc SE 2-1 (1-0)

. Hódmezővásárhely, vezette: Pillók Ádám (Zahorecz Roland, Pogonyi Ferenc).

Hódmezővásárhely:

Bordás - Kormányos, Pataki, Kökény, Mezei, Tóth A., Máté, Szabó D. (Marton 67’), Szilágyi, Bartyik (Végh 78’), Puskás (Szabó 87’). Vezetőedző: Major László

Szentlőrinc:

Ambrusics – Kalmár, Nagy R. (Fenyvesi 35’), Bodó, Hambuch, Temesvári (Varga 58’), Füredi, Turi, Királyházi (Domonkos 78’), Horváth P., Tóth A. Vezetőedző: Turi Zsolt

Gól:

Kökény (45’), Máté (74’) ill. Tóth A. (77’)

Kiállítás:

Mezei (40’) Major László:

"A közel hatvan perc emberhátrány ellenére teljesen megérdemelt győzelmet arattunk, az ellenfél nem tudott komoly helyzetet kialakítani. Bízom benne, hogy ez a siker további lendületet ad a csapatnak a folytatásra."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.