Sport

Labdarúgás: Hódmezővásárhelyen maradt a Fradi veretlensége

Labdarúgás: Hódmezővásárhelyen maradt a Fradi veretlensége

2016. október 9., vasárnap
Labdarúgás: Hódmezővásárhelyen maradt a Fradi veretlensége
hfc_szeol_edzomerkozes02_gs

Fantasztikus mérkőzésen bravúrral verte a HFC az FTC II.-t, Máté Péter az utolsó percben szerezte a győztes gólt.

Rangadó várt vasárnap a Hódmezővásárhelyi FC-re az NB III Közép csoport 10. fordulójában. A tizedik helyen tanyázó hazaiak a forduló előtt negyedik FTC II.-vel csaptak össze. A remek hangulat garantált volt, hiszen a Fradira az ország minden pontján kíváncsiak a futballbarátok, kiemelt figyelem és érdeklődés kíséri a zöld-fehérek fakójának fellépéseit is, és Hódmezővásárhelyen köztudottan sok FTC-drukker él. Az osztály két élcsapatával szemben nem tudtak pontot szerezni Szilágyi Norberték az utóbbi két fordulóban, a Szigetszentmiklóstól és a Dunaújvárostól is vereséget szenvedtek, most meg akarták szakítani ezt a rossz sorozatot.

Lipcsei Péter

csapata veretlenül érkezett Csongrád megyébe, és mintegy 1000 néző várta a lelátókon. A drukkerek elégedetten figyelték, hogy a hazai együttes kezdett aktívabban és lendületesebben, be is szorította a zöld-fehéreket. A 20. percben aztán fordult a kocka, az első Fradi-lövés utat talált a kapuba,

Adamcsek Máté

szabadrúgása a rövid felsőbe vágódott, a remek kísérlettel szemben nem volt esélye

Bordás Dániel

hálóőrnek; 0-1. A gól nem fogta meg a vásárhelyieket, nagy erőket mozgósítottak, kapufáig is eljutottak, de nem tudtak egyenlíteni az első felvonásban. A második félidőben beállt

Végh Ariel

, és első labdaérintéséből gólpasszt adott. A forintos labdát

Puskás Zoltán

vágta a rövid felsőbe, ugyanoda, ahová Adamcsek lőtt az első felvonásban; 1-1. Az 58. perctől kezdve tehát egyenlő állásból folytatódhatott a parázs küzdelem, melyben továbbra is több lehetőség adódott a házigazda előtt. A Fradi ellenakciói is veszélyt rejtettek magukban, a fővárosiak is eltalálták a kapufát, csak hogy minden tekintetben döntetlenről beszélhessünk. A slusszpoén azonban még hátravolt! A 89. percben

Tóth Attila

indult meg a Fradi kapuja felé, a tizenhatoson belül hátulról fellökték, büntető! A tizenegyest

Máté Péter

higgadtan értékesítette; 2-1! Mindez azt jelenti, hogy Hódmezővásárhelyen maradt az NB III Nyugati csoport 2016. évi bajnoka, az FTC II. veretlensége! A Major-legények 13 pontjukkal feljöttek a kilencedik helyre. Október 15-én 14.30-as kezdettel a sereghajtó Komló vendége lesz a Hódmezővásárhelyi FC, és ha ugyanezt a formát sikerül átmenteni, akkor lehet még felfelé kapaszkodni a tabellán.

Labdarúgó NB III Közép csoport 10. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC - Ferencvárosi TC II. 2-1 (0-1).

Hódmezővásárhely, 1000 néző, vezette: Takács Tamás (Csatári Tibor, Viczián Mátyás).

HFC:

Bordás - Kormányos, Tóth I., Kökény, Mezei, Tóth A. (Pataki 90), Máté P., Szabó D. (Szabó M. D. 74'), Szilágyi, Bartyik N. (Végh 57'), Puskás Z. Vezetőedző: Major László.

FTC II.:

Varga Á. - Gera D., Kárász, Adamcsek, Lakatos, Göbölös, Lipcsei K., Popov, Csernik (Szántó 62'), Kovács K. (Kundrák 78'), Derekas. Vezetőedző: Lipcsei Péter.

Gólszerzők:

Puskás Z. (58'), Máté P. (90'), illetve Adamcsek M. (20') Major László:

"Nagyszerűen futballoztunk, több lehetőségünk volt, mint az ellenfélnek, úgy érzem, minden szempontból felülmúltuk a fiatal Ferencvárost. Ellentétben a svájciak pénteki sikerével mi tényleg megérdemeltük a győzelmet!"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.