Írjon nekünk

Sport

Kosárlabda: megszorongatta a ZTE-t a Szedeák

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

szedeak_zte_mj041

A második negyed első felének kivételével végig szoros meccset tudott játszani a Naturtex-SZTE-Szedeák a Zalaegerszeg otthonában, és bár a felzárkózás sikerült, fordítani már nem tudott Nikola Lazic együttese.

Nem számíthatott könnyű folytatásra a nyitófordulóban hazai pályán a Körmendtől vereséget szenvedett Naturtex-SZTE-Szedeák, amely a Zalaegerszeg otthonában folytatta a bajnokságot.

Az első percek a hazaiak irányítójáról, Emanuel Ubilláról szóltak, aki egy triplával és két középtávolival nyitott, így jobban kezdett a ZTE. (7-3) A szegediek egyenlítését követően a félidő feléig nem alakult ki komolyabb különbség, majd Nenad Sulovic hármasával először vezetett a meccsen a Szedeák (13-14) Ez volt a szegediek utolsó pontja a negyedben, innen egy 11-0-s zalai futás következett, amit Nikola Lazic időkérése sem tudott megállítani. A második negyedet is hasonló tempóban kezdte a Zete, Kerpel-Fronius Balázs két triplát is bevágott, így már 17 ponttal, 31-14-re vezetett a ZTE. Andrija Ciric vezetésével kezdte meg a felzárkózást a Naturtex, három perccel a nagyszünet előtt már csak öt pont maradt a hazai fórból. Julian Norfleet is beszórt egy triplát, ezzel megint távolodott a ZTE, de a Szedeák tovább küzdött, és üldözte ellenfelét: Marko Boltic is egyre jobb ritmusban játszott, betöréseivel nem tudott mit kezdeni a zalai védekezés, így már csak kettő pont volt a különbség, majd Norfleet is bátran megindult, és befejezte az akcióját, így 46-42-re vezetett a nagyszünetben Bencze Tamás együttese – ugyan tekintélyes hátrányba került a Szedeák a második negyed elejére, de ebben a tíz percben 28 pontig jutottak Nikola Lazic tanítványai, így továbbra is nyílt maradt a meccs.

A fordulás után sem változott a játék képe: ugyan többször tíz pont, vagy a fölé is kúszott a zalai előny, de ezek rendre leolvadtak. A harmadik negyed utolsó három percében nem szerzett kosarat a ZTE, ellenben folyamatosan egyre közelebb lépkedett ellenfeléhez a Szeged, Ivan Lilov saját térfeléről, az utolsó másodpercben dobott triplája pedig megadta az alaphangot az utolsó negyedre is. (65-62) Az utolsó tíz percre kicsit elvesztették a fejüket a hazaiak, több technikai faultot is ítéltek a zalaiak ellen a játékvezetők, ezekkel a büntetőkkel rendre élt Andrija Ciric, aki húsz pont fölé jutott – mikorben továbbra sem szakadt le a Szedeák. Az utolsó percekre is csupán négypontos hazai előnnyel vágtak neki a csapatok, a ZTE pedig elvesztettea a kipontozódott Szabó Zsoltot, de kimaradt Ivan Lilov triplája és Marko Boltic ejtése is, miközben Adomas Drungilas a mezőnyből alig hibázott, így hat ponttal vezetett a ZTE: a zalaiak a végén a faultokkal is okosan taktikáztak, a büntetőpárbaj pedig már nem segített a meccsen végig remekül küzdő Szedeákon, amely a látottak alapján akár többet is kihozhatott volna a meccsből, de végül hét ponttal, 85-78-ra kikapott.

Ezzel második vereségét könyvelhette el a Naturtex-SZTE-Szedeák, Nikola Lazic csapata legközelebb jövő vasárnap, október harmincadikán, 12 órától TV-s meccsen fogadja a Falcót.

Ami a statisztikát illeti

A főbb mutató is hasonló képet mutatnak, mint maga a meccs: egy hangyányival volt jobb a ZTE a mai napon, amely tíz triplát süllyesztett el 29 kísérletből, szemben a szegedi oldalon tapasztalható 6/15-ös mutatóval. A vonalról is pontosabb volt a zalai gárda, amely csak egy büntetőjét hibázta el tízből, a Szedeák négyet is elrontott 14 büntetőjéből. A lepattanókat tekintve 39-30-ra nyert a ZTE, amiből a 13 támadólepattanó az igazán fajsúlyos, a szegediek hatszor tudták megszerezni a labdát az ellenfél palánkja alatt. Az eladott labdákban is jobban teljesített a ZTE, hárommal kevesebb labdát szórtak el Szabó Zsolték. Az egyéni teljesítményekre kitérve, a végig pályán lévő Andrija Ciric hozta össze a mezőny legjobb VAL-ját (31), a szegediek kapitánya 21 pontig jutott, e mellett 8 lepattanót, öt gólpasszt és négy kiharcolt faultot tud felmutatni egy szerzett labdája mellett. Nem ő volt azonban a Szedeák legeredményesebb játékosa, hanem a 22 pontos Nenad Sulovic: a center két triplát is szerzett, hat lepattanót és három gólpasszt is jegyzett 28 pályán töltött perce alatt. A hazai oldalon az egyaránt 18 pontos Emanuel Ubilla és Adomas Drungilas nyújtott extrát: előbbi 14 asszisztot tett hozzá, így dupla-duplát ért el, de a mezőnyből a legtöbbször, ötször faultolták három lepattanója mellett. A litván légiós kilenc lepattanót tett még hozzá, valamint a ZTE-ből a szintén dupla-dupláig jutó (16 pont, 11 lepattanó) Szabó Zsolt emelhető még ki. Visszatérve a Szedeákra: Marko Boltic is végigjátszotta a meccset, ami alatt 12 pontot, 3 lepattanót és öt gólpasszt ért el, ám öt alkalommal eladta a labdát. Ivan Lilovnak most nem sült úgy a keze, mint a Körmend ellen: szintén 12 pontig jutott a bolgár válogatott, aki szintén végigjátszotta a meccset, ez alatt még négy labdaszerzéssel és assziszttal tudta segíteni csapatát. Juhos Levente kilenc pontot szerzett közel húsz perce alatt, 4 lepattanót, egy szerzett labdát és három asszisztot jegyezhettünk fel vele kapcsolatban. 11 perce alatt két pontot szerzett Vágvölgyi Ákos, míg a 13 percet a pályán töltött Wirth Ádám és a nyolc percet kapott Lakosa Zsolt nem iratkozott fel a pontszerzők közé.

ONLINE
ZTE Szedeák
85: 78
(23-14, 23-28, 19-20, 20-16)

Férfi kosárlabda NB I/A csoport, 1. forduló

Zalakerámia ZTE KK – Naturtex-SZTE-Szedeák 85 – 78 (23-14, 23- 28, 19-20, 20-16)
Zalaegerszeg, 800 néző. Vezette: Farkas Gábor, Szabó Gergő, Praksch Péter (Páli Kálmán).
ZTE: UBILLA 18/6, Norfleet 14/3, Benke -, SZABÓ ZS. 16/6, DRUNGILAS 18. Csere: Kerpel-Fronius 8/6, Kis R. -, Mohácsi 11/9, Velkey -. Vezetőedző: Bencze Tamás.
Szedeák: Boltic 12, Lilov 12/6, CIRIC 21/6, Juhos 9, SULOVIC 22/6. Csere: Lakosa -, Vágvölgyi 2, Wirth -. Vezetőedző: Nikola Lazic.
Kipontozódott: Szabó Zs. (38′)

Online közvetítésünk

VÉGE

IV. negyed 85-78 (23-14, 23- 28, 19-20, 20-16)

40′ Velkey és Mohácsi hármasa is lejön – de ez már sokat nem számít, ez a vége, 85-78. Nyolc ponttal nyer a ZTE, azonban a Szedeáknak voltak nagyon jó pillanatai, és szinte végig szoros meccset tudott játszani a zalaiak otthonában.

40′ Lilovnál a fault Mohácsival szemben: mindkét büntetője jó, 85-78. Lilov elindul, és ugyan beejti, de lépéshibát fújnak a játékvezetők.

40′ Ubilla faultolja Sulovicot: ez két büntető. Beszédül az első, a második azonban kimarad, és Lilov már nem tudja megmenteni, 83-78.

40′ 40′ Még negyven másodperc, innen azért már komoly bravúr lenne: Nikola Lazic kikéri utolsó idejét is.

39′Boltic menne be, de elég határozottan állítják meg. Kerpel-Fronius a sarokból, rövid azonban.

39′ Lilov hármasa nem jó, Drungilastól a horog azonban igen, 83-77. Még másfél perc a meccsből, még egy utolsó rohammal többet is ki lehet hozni ebből – időt is kér Nikola Lazic.

38′ Nem tudja azonban időben játékba hozni a labdát a Szedeák – ezért nagy kár. Norfleet azonban eladja a labdát, nem értették meg egymást Drungilassal.

38′ Feljöhet két pontra a Szedeák: Ciricre ráesik Szabó, akinek ezzel véget ér a meccs az ötödik faulttal.

37′ Sulovic is átlépi a húsz pontot, ez szép akció volt, 81-77. Most kell jól védekezni – Szabó Zsolt triplája nagyon hosszú.

36′Norfleet hármasa lejön, de Kerpel-Fronius visszerzi a pattanót. Norfleet másodjára sem tudja bedobni kintről.

35′ Norfleet negyedik faultja Wirth ellenében. Boltic megint megcsinálja, 78-73, ez még akár fogható is! Így mondjuk nehezen, megint egy fontos tripla, Kerpel-Fronius trojkája után 81-73. Boltic gyorsan válaszol, ismét jó a betörése, 81-75 – időt kér Bencze Tamás.

35′ Ubilla büntetőzhet: csak az egyik jó, 78-69. Boltic most egyedül oldja meg, 78-71 – még nincs lefutva a meccs!

34′ Sulovic remekül játszik ma, most sem tudják tartani a körtében, 77-69. Egy szerzett labda után Wirth triplája rövid.

34′ Bolticnál a hiba – ami nagyobb baj, hogy Norfleet kettese jó, szóval jöhet még a plusz egy. Bent a büntető, 77-67.

33′ Kimarad Szabó közelije, de Boltic passzát lopja le Norfleet. Drungilas egy szép akció után beejti, majd eldobja a labdát – ez is technika! Ciric büntetője bent, 74-67.

32′ Ciric mehet ziccerben, nem hibázik, 72-66 – ezzel Ciric eléri a húsz pontot.

32′ Sulovic kis szünet után hozzászól, 69-64. Mohácsi tisztán dobhat kintről, sajnos jó a tripla, 72-64.

31′ Ubilla bejátszása után Ciric faultolja Drungilast, aki dobhat két büntetőt: mindkettőt bedobja Drungilas, 69-62.

31′ Ubilla kosara nyitja az utolsó negyedet, 67-62.

III. negyed 65-62 (23-14, 23-28, 19-20)

30′ Ciric állhat megint a vonalra egy fault után: mindkettő jó, 65-59. Eladja a labdát a ZTE – ÉS EGY ÓRIÁSI TRIPLA! LILOV A SAJÁT TÉRFELÉRŐL BEDOB EGY DUDASZÓS TRIPLÁT! Így mindössze három pont a különbség az utolsó tíz perc előtt, 65-62.

29′ Lépéshiba Ciricnél, pedig lehetett volna még közelebb zárkózni.

28′ Ciric megy be a palánk alá, ez ziccer, 65-55. Sportszerűtlen fault után Ciric dobhat kettőt: csak a második jó, 65-56. Szabó Zsoltnál a technikai fault, ez már a negyedik nála, 65-57 Ciric újabb jó büntetőjével.

27′ Ubilla oldja meg most egyedül, 63-53. Wirt lép egyet be a sarokban, de nem jó a középtávoli, ahogy Mohácsié is kimarad. A megszerzett támadólepattanó után Norfleet-é már nem, 65-53.

27′ Kimarad a zalai hármas – azonban Juhos közelije is kifele perdül.

26′ Vágvölgyi fut be a palánk alá, és jó is az ejtés tőle, 61-51. Benkétől elveszi a labdát Lilov, aki végig is megy a ziccerrel, 61-53.

26′ Eladott labda – ezek nehezen férnek bele, pedig el lehetne kapni ezt a ZTE-t. Így azért nehezebb lesz, Szabó Zsolt egy trojkával, 61-49-nél időt kér Nikola Lazic.

25′ Lilov teszi be Juhosnak a körtébe, aki ejteni próbál, de ez most rövid. Szabó Zsolt pontosabb közelről, 58-49.

25′ Ubilla egy triplával jelentkezik – eltekintettünk volna ettől, ráadásul még dobhat egy büntetőt: ez is jó, 56-49, ez nem hiányzott most.

24′ Jól védekezik most a Szedeák is, Norfleetet nem engedi tovább Sulovic. Ez most szép volt, bejött a hát mögötti passz, Juhos fejezi be a ziccert, 52-49.

23′ Ó, Boltic egy remek hát mögötti passzal találja meg Sulovicot, de nem jó az ejtés a centertől. Boltic ziccerben – egy kiváló blokk Benkétől, majd a kontrát nem tudja befejezni a ZTE.

22′ Norfleet lép egyet a sarokban, de nem jó a hármas. Sulovicé viszont pokolian pontos, 50-47! Drungilas egy támadólepattanó után ejti vissza, 52-47.

21′ Lilové most hosszú, Szabó Zsolté viszont nem, 50-44. Vágvölgyi hármasa lejön, ahogy Szabó Zsolté is a túloldalon.

21′ Sulovic felezi meg a különbséget a szünet utáni első akció végén, 46-44. Ubilla ejti be középtávolról, 48-44.

II. negyed 46-42 (23-14, 23-28)

20′ Boltic most kiosztaná – de pontatlan a passza Vágvölgyinek. Még egy hazai támadás: Ubilla elindul, de Szabó Zsolt közelije kiperdül, ez a vége: két negyed után csak négy pont a különbség, ugyan a második negyedet rosszul kezdte a Szedeák, de a nagyszünetre sikerült visszajönnie Nikola Lazic csapatának.

20′Kerpel-Fronius kilép a labdával oldalt, így támadhat a Szedeák. BOLTIC! Megint szépen villan középen, 44-42! Hasonló akció Norfleet-től, 46-42. Még egyet támadhat a Szedeák.

19′ Boltic keresi a helyet középen – és meg is találja, megvannak az első mezőnypontjai, 42-38. Ubilla egy csel után dob egy hosszú triplát, majd egy gyors támadás végén Ciric fejez be egy ziccert, 44-40-nél időt kér Bencze Tamás.

19′ Sulovic most egy triplával, de ez most nem jó. Drungilas hiába szedi le Norfleet pattanóját, ez nem jó tőle közelről.

18′ Norfleet egy lélektanilag fontos hármas, 42-34. Sulovic keresi a helyet a körtében, Drungilas mellett meg is találja, jó is a horog, 42-36. Drungilas visszaadja, 44-36.

18′ Ubilla tempója kimarad középről, de kicsit kapkod most támadásban a Szedeák, visszakerül a labda a ZTE-hez.

17′ Boltic indul el középen, nem tudja senki sem megállítani, csak Velkey egy fault árán – sajnos nem pördül be, de így is jöhet két büntető az irányítótól: bent az első, ezzel megvan Boltic első pontja is: a második is a helyén, 39-34.

16′ Megvan Lilov első triplája is: kellett nagyon, 39-32. Jön a Szedeákba Vágvölgyi.

16′ Mohácsitól Lakosa szerez labdát, bravó! Ciric ezt is befejezi, ezzel már tíz pontos a cséká, 36-29. Mohácsi sajnos javít kintről, 39-29.

15′ Lakosa labdája lejön, de Bolticé a pattanó, ezt pedig Ciric váltja kosárra, tízen belülre jövünk ezzel, 36-27.

15′ Lilovtól jó a kettes, második kosara, 36-25. Norfleet hármasa lejön a túloldalon.

14′ Benke rossz középtávolija után Ciric keze sül el kintről, 36-23. Ubilla lepattanóját ugyan megszerzi Drungilas, de rossz a kiosztás tőle.

13′ Mohácsi, megint egy zalai hármas, a meccsen a negyedik, 36-19. Juhos állhat a vonalra, de csak a második van bent, 36-20.

12′ Szabó Zsolt is elkapta a fonalat, 33-17. Juhos most bemegy a palánk alá, 33-19.

12′ Lilov elrontja, nem jó a passza – Kerpel-Froniusnak viszont ez is beesik, 31-14 – nem a legjobban kezdi a második negyedet a Szedeák. Na, Ciric valamit kozmetikázni tud egy triplával, 31-17.

11′ Triplával nyitja a ZTE a második negyedet, Kerpel-Fronius volt pontos kintről, 26-14. Sőt, Szabó Zsolt is bevág egy hármast, 29-14.

I. negyed 23-14

10′ Ubilla még egy trojkát elenged: nincs bent, de Drunglias bepöcizi még – kár ezért, így 23-14-re vezet a ZTE az első negyed után.

10′ Lakosa eladja, de Kerpel-Fronius kihagyja a kettest. Nincs már sok idő, Lilov még ráemeli, de ez sincs bent – kicsit megállt támadásban a Szedeák.

9′ Szabó Zsolt egy középtávolival hétre növeli a hazaiak előnyét, 21-14. Boltic most nem passzol – ez sajnos rövid, Juhos ugyan megmenti a lepattanót, de Boltic másodjára sem tudja befejezni.

8′ Drungilassal most nehezen bírunk a palánk alatt, megint be tudja ejteni, 17-14. Sőt, megint Drungilas – időt is kér Nikola Lazic 19-14-nél.

7′ SULOVIC! Egy tripla a centertől, szép kosár volt, és máris itt az előny, 13-14! De csak eddig Drungilas most mezőnyből, 15-14.

6′ Ubilla triplája nem jó, de Sulovic középtávolról ráemelt labdája sincs bent. Drungilas büntetőzhet Juhos faultja után: mindkettő jó, 13-11.

5′ Norfleet marad egy kicsit üresen, ezt ki is használja egy tempóra, 11-9. Megint Sulovic, jól nyit a center, 11-11.

4′ Juhost blokkolják, majd Szabó Zsolt másodjára már megoldja, 9-7. Gyorsan jön az újabb egyenlítés Sulovictól a palánk alól, 9-9.

3′ Juhos kiegyenlít középtávolról szerzett labdája után, 7-7. Szabó Zsolt is elengedi kintről, de ez nincs a helyén.

3′ Juhos kettese szédül be, 7-5. Ubilla első rontott dobása, de Lilov hármasa sem hullik be a túloldalon. Juhosé a pattanó, de Ciric ezt nem tudja triplára váltani.

2′ Sulovic büntetőzhet: csak az első jó, 5-3. Megint Ubilla, ezúttal középtávolról, eddig csak ő szerzett pontot hazai oldalon, 7-3.

2′ Lilové az első szegedi kosár, 2-2. Ubilla gyorsan visszadobja egy triplával, 5-2.

1′ Juhostól az első kísérlet, de nem jó a horog. Ubilláé a meccs első pontja, 2-0.

1′ Sikerül elhoznia a labdát a Szedeáknak.

18.51 – Köszöntjük olvasóinkat, a Szedeák idén másodjára lép parkettára – Nikola Lazic együttese Zalaegerszegen folytatja a bajnokságot, amely a szegediekhez hasonlóan hazai vereséggel nyitotta az idényt. Az U20-asok meccsén szegedi siker született: többek között Vágyölgyi Ákos dupla-duplájának (16 pont, 11 lepattanó) 68-57-re nyert a Szedeák.

A mérkőzés 19 órától kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Kommentek

Sport

Élvonalban maradt a Szedeák

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Sokáig egy oldalú meccset játszottak a kiesési párharc második mérkőzésén.

Tovább olvasom

Hírzóna

Bejelentette visszavonulását Király Gábor

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A 108-szoros magyar válogatott futballista közleményben mondott búcsút.

Tovább olvasom

Sport

120 éves a szegedi foci!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

1899. május 22-én alapították az első szegedi labdarúgócsapatot, a Szegedi AK-t.

Tovább olvasom

Aktuál