Közélet

Indul a Közösségi Járdaépítési Program Bordányban

Indul a Közösségi Járdaépítési Program Bordányban

2016. október 3., hétfő
Indul a Közösségi Járdaépítési Program Bordányban
jardaepites_bordany

A napokban döntött a képviselő-testület a Közösségi Járdaépítési Program települési elindításáról. Bordány Nagyközség Önkormányzata együttműködve a lakossággal évek óta kiemelt figyelmet fordít a megfelelő, rendezett településkép fenntartására, fejlesztésére.

A rendezett ingatlanok, tiszta közterületek hosszú évek óta fontos ismérvei nagyközségünknek. Számos közösségi és lakossági program szolgálja ezek megvalósulását, így például a 2012-ben életre hívott fásítási program is, melynek eredményeként ez idáig 1232 fa kiültetésére, telepítésére került sor. A fák ültetése az mellett, hogy javítja a településképet fontos szerepet játszik a por- és zajcsökkentésben is. 2016-ban újabb lakossági közösségi program beindítására kerül sor a képviselők tegnapi döntése nyomán, ezúttal a belterületi ingatlanok előtti járdaépítéseket szeretnék ösztönözni oly módon, hogy az önkormányzat a kivitelezéshez szükséges sódert és cementet biztosítja a kivitelezéshez, a lakosság pedig munkájával járul hozzá a fejlesztéshez. A program az mellett, hogy járdák épülnek, fontos közösségi szereppel is bír, hiszen a szomszédok, kisebb lakóközösségek összefogásával megvalósuló fejlesztés során tovább erősödhet a bordányi lakosság közösségi szemlélete is. Korábban több utca esetében készült olyan felmérés is, hogy járdalapok akár ideiglenes kihelyezésével is épüljenek járdaszakaszok, azonban az önkormányzat mindenképpen a lakók számára is megnyugtató, minőségi megoldást szeretett volna találni. Most, hogy a csatornázási munkálatok véget értek, minden akadály elhárult, hogy eltudjanak indulni ezek a településfejlesztési munkálatok. Az önkormányzat csütörtöki döntése nyomán, a 2016. évi költségvetésében 1 millió forintot különített el a programra, amelyre már a mai naptól be is lehet nyújtani az ezzel kapcsolatos kérelmeket. A támogatás a járda megépítéséhez szükséges építőanyag biztosításával történik. 1 m2 járda építéséhez 25 kg cementet és 0,15 m3 sódert biztosít az önkormányzat. A járdát Bordány Nagyközség közigazgatási területén lévő ingatlannal határos közterületen kell megépíteni. A járdát minimum 1,2 m szélességű, „babakocsi barát” járdaként kell megépíteni – szélesebb járda építhető, de az 1,2 m feletti járdarészhez térítés nem adható -, beton járda esetén legalább 8 cm beton, 10 cm homokos kavicságy szerkezeti kialakítással. A benyújtott kérelmeknél egyrészt előnyt jelent, ha az újonnan építendő járda építése a lakók, szomszédok együttműködése kapcsán minél nagyobb összefüggő területen valósul meg. A részletes felhívás már elérhető a

www.bordany.hu

weboldalon, a pályázatok benyújtási határideje 2016. október 24. (hétfő). A beérkezett kérelmekről október 27-ei ülésén dönt a testület, a járdát az időjárási körülményeket figyelembe vétele mellett 2016. november 1. és 2017. május 31. között kell majd elkészíteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.