Kultúra

Egy erkölcsös forradalmár - Brusznyai Árpádról tartottak előadást

Egy erkölcsös forradalmár - Brusznyai Árpádról tartottak előadást

2016. október 29., szombat
Egy erkölcsös forradalmár - Brusznyai Árpádról tartottak előadást
1028_Kahler_04

Az 1956-os forradalom derekegyházi születésű mártírjáról, Brusznyai Árpádról tartott előadást az Emlékpont pénteki rendhagyó történelemóráján a Veszprémből érkezett Kahler Frigyes nyugalmazott tanácsvezető bíró a Németh László Gimnázium, a Gregus Máté Szakiskola és a Szent István Általános Iskola diákjainak.

Az 1924-ben született

Brusznyai Árpád

a szentesi gimnáziumi éveket követően Bécsben ösztöndíjasként szerzett görög–magyar–történelem szakos diplomát, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanársegédként kezdte tudományos karrierjét, amelyet 1950-ben a Rákosi-rendszer tört derékba: eltávolították az egyetemről, mivel bátyja pap lett. Brusznyai 1953-tól Veszprémben a korábbi piarista gimnáziumban nemcsak tanított, de énekkart is szervezett és a forradalom időpontjához közeledve a város értelmiségiek által látogatott rendezvényin többször felszólalt a pártállami rendszer igazságtalanságai ellen. A forradalom kitörésekor a városi forradalmi tanácsába választották, ahol sokat tett azért, hogy Veszprémben komoly rendbontás nélkül teljenek a forradalom napjai. Mint vallotta: rendbontással, önbírásokdással nem lehet új, jogállami Magyarországot építeni, a diktatúra idején elkövetett bűnökért a felelősöknek bíróság előtt kell felelősséget vállalni tetteikért. Irányításával helyi rendeletekben szabályozták a városban a vallás-, gyülekezési- és sajtószabadságot, miközben humánusan járt el a bukott rendszer funkcionáriusaival szemben. Később a megyei forradalmi bizottság elnökévé is megválasztották, s amikor Várpalotáról fegyveres összetűzések híre érkezett, a helyszínen vizsgálta ki a történteket. Mint kiderült, az ott állomásozó szovjet csapatok gyakorlat közben rosszul mérve fel a helyzetet saját egységeikre nyitottak tüzet. Amikor a nemzetőrség megszervezése során fegyverek kerültek a lakossághoz, ezt magakadályozandó a Honvédelmi Minisztériumhoz fordult parancsért, s bár a mozgósítási keret terhére kellett volna felfegyverezni a civileket, a forradalom végén mégis az eredeti, bontatlan ládákban találták meg a ki nem osztott fegyvereket. Brusznyai Árpád sem politikusnak, sem hivatalnoknak nem tartotta magát, csak egy olyan személynek, aki a forradalom idején igyekezett erkölcsi kötelessége szerint eljárni, s úgy tervezte, hogy a szabad választás és az új államrend felállását követően visszatér az egyetemi katedrához.

Kahler Frigyes

rámutatott előadásában, hogy a forradalomban részt vevők a Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja adásai alapján arra számítottak, hogy az Egyesült Államok és a nyugati hatalmak megsegítik a polgári demokráciáért küzdő Magyarországot, nem tudhatták, hogy Eisenhower elnök megüzente Hruscsov főtitkárnak, hogy a szovjet zóna belügyeinek tekintik a hazánkban történteket és nem kockáztatják egy atomháború kitörését a beavatkozással. Az amerikai terv akkor már készen állt – amely végül ugyan évtizedekkel később, de megvalósult –, egy olyan fegyverkezési spirálba hajszolni a Szovjetuniót, amely megroppantja annak gazdaságát. 1956. november 4-én a szovjet hadigépezet legázolta a magyar forradalmat – jelentette ki az előadó. Brusznyait elfogták, Debrecenbe szállították, ahol a szovjet titkosszolgálat hallgatta ki, s bár gyilkossággal is vádolták, végül a tényeket tisztázták és elengedték. Azonban 1957-ben a kádári politikai rendszer karhatalmistái ismét elfogták és koncepciós eljárást indítottak ellene. A vádpontokat tartalmazó jegyzőkönyvet végül a fizikai erőszak hatása alatt írta alá Brusznyai, akit első fokon életfogytig tartó büntetésre ítéltek. A kommunista állampárt veszprémi vezetője, Pap János azonban elégedetlen volt az ítélettel és levéllel fordult a Legfelsőbb Bírósághoz, amelyben halálbüntetést kért Brusznyaira. A legfelsőbb ítélkezési szerv két tagja – korábban ezredesként szolgált katonák – ezt nem támogatták, azonban a tanács elnöke és a két korábban ávósként működött ítélethozó a kötél általi halált tartalmazó ítéletet támogatta. Brusznyai Árpádot 1958. január 9-én kivégezték, a halálsoron mellette volt, de végül kegyelmet nyert rabtársak elbeszélése szerint a bitófáig tartó útján Brusznyai a Himnuszt énekelte. Kahler Frigyes összegzésül hozzátette: a kádári rendszer a békepárti forradalmárokkal azért járt el ilyen kegyetlen módon, mivel azok magatartásokkal nyerték el a tömegek bizalmát, amelyet ők hiába is igyekeztek megszerezni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.