Kultúra

Csibészek veszik birtokba a REÖK-öt

Csibészek veszik birtokba a REÖK-öt

2016. október 19., szerda
Csibészek veszik birtokba a REÖK-öt
csibeszek4_©Nagy_Gyorgy

A TÁP Színház abszurd humorú előadását láthatják a nézők jövő kedden a palotában. A darabot Vajdai Vilmos rendezte és Piti Emőke is szerepet kapott benne.

Megannyi neves független társulat után egy újabb elismert csapat, a TÁP Színház érkezik a REÖK-be.

Jean Paul Sartre

Zárt tárgyalás című műve nyomán született Lö csibészek című előadásukkal mutatkoznak be a szegedi közönségnek. A társulat vezetője és a produkció rendezője

Vajdai Vilmos

, a Katona József Színház művésze és a Szabadtérin idén is nagy sikert arató Tévedések vígjátéka Dr. Csipete. A TÁP Színház hadat üzenve a merev, szabályokhoz kötött színházi formáknak, kísérlete-ző színházi megoldásokkal, eszközökkel él. Fontosnak tartják a minél szélesebb jelenlétet, azt, hogy bárhol és bármikor, az adott körülmények között is színházat lehet és kell csinálni, legyen az a Moszkva tér, a Sziget Fesztivál, egy iskola tornaterme vagy éppen egy klasszikus színházterem. Nem a körülményekre és lehetőségre várnak, hogy színházat csináljanak hanem színházat csinálnak bármilyen körülmények és lehetőségek között. Az október 25-én, 19 órakor színre kerülő darabban három, egymás számára ismeretlen embert összezárnak egy különös helyen. Miután bevallják bűneiket, várják a jól megérde-melt büntetést, de nincs ott senki, aki megbüntethetné őket. A végére azért csak sikerül keményen megbűnhődniük. Vajdai szerint a darab azért is nagyon jó, mert felteszi a kér-dést, hogy mennyire létezünk önmagunkban és mennyire mások véleményétől függően. Az elődásra, melyben a Hajnali láz című filmsiker egyik főszereplőjét,

Piti Emőkét

is láthat-juk elővételne 1000, az előadás napján 1500 forintba kerülnek a jegyek. Az előadást az Őszi Kulturális Fesztivál keretében láthatják a nézők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.