Kultúra

Bővülhet az életjáradékra jogosult táncművészek köre

Bővülhet az életjáradékra jogosult táncművészek köre

2016. október 28., péntek
Bővülhet az életjáradékra jogosult táncművészek köre

Balettművészi helyett táncművészeti életjáradékot vezetne be az a Balog Zoltán és Lázár János jegyezte törvényjavaslat, amely kibővítené az életjáradékra jogosultak körét 2017 január elsejétől.

A Parlament honlapján olvasható, az emberi erőforrások minisztere és a Miniszterelnökséget vezető miniszter által benyújtott törvényjavaslat szerint a Magyar Nemzeti Balett, a Győri Balett, a Pécsi Balett, a Szegedi Kortárs Balett mellett a Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Duna Művészegyüttes, valamint a Budapesti Operettszínház táncművészei is jogosultak lehetnek az életjáradékra. Mint a dokumentum általános indoklásából kiderül, a módosítás célja a jelenlegi "diszkriminatív helyzet" feloldása, hiszen a hatályban lévő jogszabály szerint jelenleg "kizárólag néhány balettművész jogosult hivatásgyakorlásával összefüggő járadék igénybevételére". Táncművészeti életjáradékot azok a művészek kaphatnak, akik az említett együtteseknél legalább 25 év szolgálati időt szereztek, azaz - a képzés idejét nem számítva - magántáncosi vagy tánckari tevékenységet főfoglalkozásszerűen folytattak, és az öregségi nyugdíjkorhatárt még nem töltötték be. A feltételek között szerepel, hogy a járadékra csak az jogosult, aki biztosítással járó jogviszonyban nem áll, illetve a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvény szerinti rendszeres pénzellátásban nem részesül. Ez utóbbi alól kivételt jelentenek az özvegyi nyugdíj, a baleseti hozzátartozói nyugellátások, a hadigondozottak és nemzeti gondozottak pénzbeli ellátásai, a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék, valamint az uniós rendeletek alapján külföldi szerv által folyósított, ezekkel azonos típusú ellátások. A törvény 2017. január 1-jén léphet életbe, és mint a dokumentumban olvasható, az újonnan jogosult személyek február 28-ig nyújthatják be kérelmüket a nyugdíjfolyósító szervhez, az életjáradékot május 1-jétől folyósítják nekik. A életjáradékot az öregségi nyugdíjra vonatkozó rendelkezések alapján állapítják meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.