Írjon nekünk

Egyetem

Az emberi agy minden területét megvizsgálják a Hattyason

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szekerestamas.jpg

Megjelent:

forum_humanum_megnyito006kf

Megkezdődött a XV. Forum Humanum Szegedi Pszichológiai Napok, a kétnapos rendezvény keretein belül negyven előadás várja az érdeklődőket.

A neuropszichológia és a kognitív pszichológia a XV. Forum Humanum központi témája, e témák mellett szémos érdekesség előkerül majd az előadásokon. “Forum Humanum tizenöt éves rendezvény, tehát serdülő korban jár, ennek jegyében megvan benne az érdeklődés és a nyitottság” – mondta el a konferencia megnyitóján Kőrössy Judit, az SZTE BTK Szociál- és Fejlődéslélektani Tanszékének docense. Kiemelte: a Forum Humanumnak van múltja, de mégis friss, meg tud újulni és ismeretet átadni, terjeszteni.

Az “Ablak az agyra” mottó azt mutatja, hogy a rendezvény minden előadása érinti az emberi agy működését, ez a téma pedig nem csak a szakmabeliek, hanem a laikusok számára is érdekes lehet, legyen szó ezen belül hipnózisról, álmokról, vagy az agyműkődéshez nem szorosan kapcsolódó témákról, mint például mesékről, politikáról vagy éppen a közoktatásról. A docens beszédében dicsérettel illetve a szervezőket, akik gondos, precíz munkával készítték elő a konferenciát.

A Forum Humanum Szegedi Pszichológiai Napokon a pszichológia természettudományos sajátosságainak kiemelése mellett olyan területek is szóba kerülnek, mint a szexuálpszichológia, börtönpszichológia, valláspszichológia vagy sportpszichológia. Információk és részletes program korábbi cikkünkben.

Egyetem

Ennyit keres a rektor és a kancellár a szegedi egyetemen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szekerestamas.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nem rossz.

Tovább olvasom

Egyetem

Számítógépekkel fejleszti új tagintézményét az SZTE

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szekerestamas.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Kossuth Zsuzsanna Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulói örülhetnek a fejlesztésnek.

Tovább olvasom

Egyetem

Merevszárnyú drónokkal védekeznek az árvíz és belvíz ellen a Dél-Alföldön

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szekerestamas.jpg

Megjelent:

Szerző:

Monitoringrendszert alakítottak ki az SZTE közreműködésével.

Tovább olvasom

Aktuál