Út a forradalomba - konferencia 1956 előzményiről az Emlékpontban

Az 1956-os forradalomhoz vezető útról rendezett konferenciát szerdán az Emlékpont, amely keretében az előadók felvázolták, melyek voltak azok a történések, amelyek ahhoz vezettek, hogy az emberellenes rendszerrel szemben még a munkások is felléptek, akik nevében – elvileg – gyakorolta a hatalmat Rákosi Mátyás a Szovjetunió támogatásával. Az előadásokat a Németh László Gimnázium, valamint az Eötvös József és a Gregus Máté Szakközépiskola diákjai hallgatták.

A demokrácia az előre meghirdetett jogszabályokra és az azok alapján ítélkező, független bíróságokra épül, míg diktatúrákban a jogszabályok a politika céljainak rendelődnek alá, és ezt történt 1945-től Magyarországon is – jelentette ki előadásában Kahler Frigyes. A veszprémi nyugalmazott tanácsvezető bíró kifejtette: hazánkban a rendőrség a Szovjetunióból visszatért kommunisták irányítása alá került, s a szovjet jogrendből átvett népellenes bűncselekmények megfogalmazás lehetővé tette, hogy a rendszer ellenségeire korlátozás nélkül róhassanak ki többéves büntetéseket. Az előadó hozzátette: a jog szerint büntetni csak azt lehet, aki jogellenesen cselekszik, azonban ha a jogellenes szót reakciósra cseréljük – mint történt ez a negyvenes évek második felében –, bárki büntethető lett, aki nem kommunista, vagy nem a kommunisták céljait támogatja. Az addig működött bírók közül ezernél is többet „B-listáztak”, azaz nem ítélkezhettek, helyüket a gyorstalpalóként működött bírói akadémián végzett, megbízható személyek vették át, valamint számos ítéletet hoztak a népbíróságok, amelyben az egyetlen bíró mellett a pártok delegáltjai hoztak ítéleteket, sőt a büntető eljárást rögzítő jogszabály megváltoztatásával elérték, hogy az ítélő testületek feladata csak a rendőrség által lefolytatott nyomozások alapján kialakított ítéletek pecséttel való ellátása lett. Mindezeknek és a törvények helyett bevezetett törvényerejű rendeletek eszközének is köszönhetően a hazai börtönök megteltek, így az ítéletek végrehajtására az erre kialakított munkatáborokban került sor. – A Vörös Hadsereg Magyarországra érkeztével azonnal megkezdődött a magyar lakosság jelentős részének elhurcolása a Szovjetunióba – erről Zinner Tibor professzor, a Veritas Történetkutató Intézet kutatócsoport-vezetője szólt előadásában. A számítások szerint több mint 600 ezer, más összevetések szerint egymillió elhurcolt első csoportjaiban a legtöbben német nemzetiségűek, vagy németes hangzású nevet viselők – sokan izraeliták – voltak, akiknek jelentős része a legnagyobb, a ceglédi gyűjtőtáborból került a Gulágra, vagy más munkatáborokban, s hogy ott hányan vesztették életüket, ma sem tudjuk. A magyar lakosság lélekszáma viszont jelentősen csökkent az 1944-et követő években. Nagy Imre miniszterelnökségét a szovjet vezetés erőszakolta ki, amelyet követően sokan számítottak az akkorra kialakult börtönvilág enyhülésére, amely részben be is következett: megszűntek az internálások és felszámolták a munkatáborokat. Azonban Rákosi visszatérése a hatalomba véget vetett a reményeknek, azonban az embereknek elege lett a rendszerből, amely a kivégzéseket balesetként jegyzőkönyveztette és börtöneiben 92 százalékot ért el a munkások és parasztoknak az aránya, aki nevében névleg működött az államvezetés. Ezért is ért el rendkívüli népszerűséget a Petőfi Kör, ahol a valóságot fogalmazták meg a felszólalók, és válhatott a hatalom elleni megmozdulássá annak a Rajk Lászlónak az újratemetése, aki egyébként több esetben kiszolgálta az aktuális, szovjet irányítás mellett működő hatalmat, perében mégis olyan vádak alapján ítélték el, amelyet el sem követett. – A fiatalok általában résztvevői a diktatúrák elleni megmozdulásoknak, és 1956-ban sem volt ez másként – mutatott rá előadásában Miklós Péter. Az Emlékpont intézményvezetője kifejtette, hogy az 1940-es évek második felétől a kommunista diktatúra ellen számos ifjúsági megmozdulás és szervezkedés volt. Ezek sorából kiemelkedik a szegedi egyetemen a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének az 1956. október 16-i megalakulása, amely egyrészt az egy héttel később kitört budapesti forradalomnak, másrészt a vásárhelyi Bethlen Gimnázium diákparlamentjének (amely a városi forradalmi események első lépése volt) közvetlen előzményeként tartható számon.