Sport

Paralimpia 2016: túlszárnyalhatják londoni eredményüket a szegedi Biacsi ikrek

Paralimpia 2016: túlszárnyalhatják londoni eredményüket a szegedi Biacsi ikrek

2016. szeptember 6., kedd
Paralimpia 2016: túlszárnyalhatják londoni eredményüket a szegedi Biacsi ikrek
Biacsi Bernadett; Biacsi Ilona

Szerdán elkezdődnek Rio de Janeiróban a XV. Nyári Paralimpiai Játékok, amelyeken 43 magyar induló összesen 80 versenyszámban áll rajthoz. A Szegedi Vasutas SE két paraatlétája, Biacsi Ilona és Biacsi Bernadett immár második alkalommal húzhat futócipőt a nemzetközi seregszemlén.

Négy éve Londonban mindketten 1500 méteres síkfutásban mérették meg magukat, végül Bernadett a 4., testvére pedig a 3. helyen ért célba. A brazíliai versenynek ugyancsak ezen a távon indulnak neki, illetve Ilona 400 méteren is próbára teheti képességeit. "Nagyon várjuk a versenyt. Egy paralimpián már túl vagyunk, úgyhogy ezúttal tapasztaltabbak leszünk. Jól sikerült a felkészülésünk, kemény munka áll mögöttünk, és természetesen szeretnénk minél jobban szerepelni" - fogalmazott portálunk érdeklődésére a két versenyző, akik múlt szombaton keltek útra az Atlanti-óceán túlsó felére. "Elvégeztük a munkát, jó formában vannak a lányok. Hogy milyen eredményt fognak elérni? Nos ez majd a versenyen kiderül. Ha azt el tudjuk érni, mint Londonban, akkor már nem fogunk szomorkodni. Azt elmondhatom, hogy ezúttal még többet dolgoztunk, mint négy éve. Tíz napig Tatán edzőtáboroztunk, ahonnan elég fáradtan érkeztünk haza, de ezért is csináltuk. Mostantól napi két edzésről egyre állunk már át, a munka mennyiségét fokozatosan csökkentjük a verseny közeledtével" - árulta el az indulás előtti napon

Antal Andor

, a testvérpár edzője, hozzátéve, innentől már felfelé ívelő formát vár tanítványaitól.

Biacsi Bernadett; Biacsi Ilona

A T20-as 400 méter első körét szeptember 12-én, a fináléját pedig másnap rendezik, míg 1500-on 16-án kezdődnek a küzdelmek a két szegedi atléta számára. "A 400 méter egy sűrű szám, ott csak Ili fog indulni. Ha a döntőbe bejutna, akkor az már egy jó eredmény lenne. 1500-on pedig a két lengyel lány

(Barbara Niewiedzial és Arleta Meloch – a szerk.)

a nagy ellenfél. Idén már kétszer is találkoztak velük, Ili az egyiküket meg is tudta verni az olaszországi Európa-bajnokságon, a másik lengyel lány viszont egyértelmű esélyes lesz most is. Ezért is mondom, hogy a londoni eredménnyel már elégedettek lennénk, de én személy szerint egy kicsit még jobbat is várok" - summázta az előzetes esélyeket a tréner. A magyar közmédia a korábbiaknál nagyságrendekkel nagyobb adásidővel közvetíti majd a paralimpiát, és élőben számol be az eseményekről az M4 Sporton és az M5 csatornán. A játékok megnyitója magyar idő szerint szerdán 22.30-kor kezdődik. A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke korábban elmondta, Rióban tíz érmet remél a magyar küldöttségtől.

Szabó László

az MTI-nek adott interjújában a Biacsi ikreket is az éremesélyesek között említette.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.