Sport

Paralimpia 2016: az erőemelő Tunkel Nándoré az első magyar érem

Paralimpia 2016: az erőemelő Tunkel Nándoré az első magyar érem

2016. szeptember 8., csütörtök
Paralimpia 2016: az erőemelő Tunkel Nándoré az első magyar érem
Tunkel_Nandor_paralimpia2016

Az erőemelő Tunkel Nándor 155 kilós teljesítménnyel bronzérmes lett a 49 kilogrammos súlycsoportban a riói paralimpia első, csütörtöki versenynapján, így övé a magyar küldöttség első dobogós helye.

Ebben a sportágban nincsenek előcsatározások, a sportolók egyből a döntőben bizonyíthatnak, s a magyarok közül először a törpenövésű zalaigricei sportoló lépett a pódiumra. A Power Station SE pályafutása első paralimpiáján szereplő 28 éves versenyzője - aki idén világkupát nyert Rióban - hetedikként kezdte meg a versenyzést a kilencfős mezőnyben, s elsőre szépen kinyomta a 150 kilót, amivel át is vette a vezetést. Az első gyakorlatok után aztán a harmadik helyen állt vietnámi és jordániai riválisa mögött. Másodikra 155-öt vállalt

Tunkel

, ez már nehezebben ment, de a három bíró közül kettő megadta, így érvényes volt a gyakorlat. Ezzel szinte biztossá vált, hogy a harmadik helyen zár, mert a mögötte lévők harmadikra jóval kisebb súlyt vállaltak, az előtte álló két versenyző pedig nagyon messze volt tőle. Harmadikra ugyan nem jött össze a 160 kilós egyéni csúcs, de ezt Tunkel Nándor már nem bánta, mert így is éremmel távozhat Rióból. "Sikerült kizárnom a külvilágot, ilyenkor verseny közben én már csak magammal és a súllyal szeretek foglalkozni" - nyilatkozott az eredményhirdetés után Tunkel Nándor. "Edzőmmel titkon számítottunk a bronzéremre, s nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült. A 160 kiló edzésen kétszer már összejött, ezért kicsit fájó, hogy most nem, de a harmadik gyakorlatra fejben kicsit szétestem, mivel már biztos volt a harmadik hely." A jövőről szólva a magyar erőemelő úgy fogalmazott: most kisebb pihenő következik, majd megkezdi a felkészülést a jövő évi, mexikói világbajnokságra, illetve szeretne ott lenni 2020-ban Tokióban is. A győzelmet 181 kilós világrekorddal a vietnámi Le Van Cong szerezte meg - versenyen kívül még a 183 kilót is kinyomta -, a második pedig a jordániai Omar Qarada lett 177 kilóval.

Eredmény:

Erőemelés, férfi 49 kg, paralimpiai bajnok:

Le Van Cong (Vietnám) 181 kg - világcsúcs 2. Omar Qarada (Jordánia) 177 3. TUNKEL NÁNDOR 155

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.