Közélet

Nem engedélyezték a Skála-gyilkosság egyik elkövetőjének szabadlábra helyezését

Nem engedélyezték a Skála-gyilkosság egyik elkövetőjének szabadlábra helyezését

2016. szeptember 7., szerda
Nem engedélyezték a Skála-gyilkosság egyik elkövetőjének szabadlábra helyezését

Nem engedélyezte az egykori budai Skála áruháznál történt pénzszállítórablás és gyilkosság egyik, húsz évvel ezelőtt életfogytiglanra ítélt elkövetőjének feltételes szabadságra bocsátását első fokon a Szegedi Járásbíróság büntetés-végrehajtási bírója - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.

Juhászné Prágai Erika

közölte, az elítélt és védője fellebbezést jelentett be, így a megismételt elsőfokú eljárásban meghozott végzés nem jogerős.

Bene Lászlót

a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása, valamint több ember, így egy 23 éves egyetemista és két vadász életének kioltása miatt. Márciusban a korábban eljáró büntetés-végrehajtási bíró az elítéltet az életfogytig tartó fegyházbüntetésből nem jogerősen feltételes szabadságra bocsátotta, a végzést azonban a másodfokon eljáró törvényszék hatályon kívül helyezte. A megismételt elsőfokú eljárásban a bíróság értékelte az elítélt meghallgatásán előadottakat, a büntetés-végrehajtási intézet - a feltételes szabadságra bocsátást nem javasló - előterjesztését, valamint a komplex, igazságügyi pszichológus bevonásával készült szakértői véleményt is. A vélemény szerint az elítélt esetében továbbra is fennáll a bűnismétlés veszélye, tekintettel arra, hogy személyiségszerkezetében nem következett be olyan mértékű változás, amely alapján le lehet vonni azt a következtetést, hogy törvénytisztelő életmódot fog folytatni. A büntetés-végrehajtási törvény előírásainak megfelelően a bíróság rendelkezett arról, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét 2017-ben újra megvizsgálja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.