Közélet

Molnár Gyula: a Fidesz átverte az embereket

Molnár Gyula: a Fidesz átverte az embereket

2016. szeptember 3., szombat
Molnár Gyula: a Fidesz átverte az embereket
Molnár Gyula

Az MSZP elnöke szerint 2018-ban buknia kell a Fidesznek, az Orbán-rendszernek, mert átverték az embereket azzal, hogy tudnak az ő érdekükben kormányozni, holott csak saját klientúrájuk érdekében lépnek fel.

Molnár Gyula

szombaton Budapesten, pártja évad- és kampánynyitó választmányi ülésén azt mondta, "a Fidesz országa a látszatok országa", a siker, a szabadság, a munka, a fejlődés látszatáé. A kormány csak elvenni tudott az emberektől: vitte a demokráciát, a pénzüket és ha hagyják, viszi a jövőjüket is - tette hozzá. A júniusban megválasztott pártelnök azt mondta, a Fidesz nem tud kormányozni: az egészségügy, az oktatás összeomlóban, az emberek többsége nem tud megélni a fizetéséből. Molnár Gyula úgy fogalmazott, "a Fidesz talált egy új szövetségest", a hírek szerint "

Habony

és

Finkelstein

mutatta be

Orbán Viktornak

a két szürke eminenciást, a fortélyos félelmet és a kiábrándult közönyt". Ez a két veterán szövetséges - folytatta - korábban olyan nagyágyúkkal is együttműködött, mint

Sztálin, Hitler

vagy

Rákosi

. Hozzátette: a nemzeti együttműködés rendszerében mindenki a másikat nézi és hibáztatja. Az MSZP elnöke közölte, pártja lelép erről az útról. Olyan országot szeretne, ahol a tehetség és a szorgalom sikeres lehet akkor is, ha nem valamelyik megyei nagyúr családjához tartozik valaki, ahol mindenki kap esélyt,; ahol "nincsen minden héten háború", ahol jólét és biztonság van. Az MSZP a változást akarók pártjává fog válni - mondta. Molnár Gyula jelezte: az MSZP 2015 májusa óta nem támogatja a betelepítési kvótát, de tiltakozik a gyűlöletkeltő népszavazás ellen, és távolmaradásra szólít fel. Aki elmegy, az Orbán Viktor hatalomban tartását segíti - hangoztatta. Hozzátette: a népszavazás akár fölöslegessé válhatna akkor, ha lenne egy világos és egyértelmű javaslat, amely megoldást jelentene, és így véget lehetne vetni a referendummal járó pénzpocsékolásnak. Az ellenzéki politikus ismét felszólította a Fideszt, mondja meg, milyen közjogi következménye lesz a referendumnak. Az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért és a Demokratikus Koalíció három különálló pártok, de ugyanazt mondja a népszavazásról, és együttműködik a kampányban az MSZP-vel. Ha ezek a pártok úgy akarják, együtt fognak működni az Orbán-rendszer leváltásában is - fogalmazott. Kitért arra, hogy mind a 106 választókerületben a legalkalmasabb jelöltet kell kiválasztani, akár előválasztással. Ha valaki a közös jelölt kiválasztásában nem vesz részt, az Orbán Viktor hatalomban maradását segíti - jelentette ki. Molnár Gyula kitért arra, hogy ezzel a nappal nem csupán az október 2-ai népszavazás szocialista kampányát indítják el, hanem elindulnak azon az úton, amelynek első fontos állomása 2018 tavaszán lesz.

Hiller István

, a párt választmányának júniusban megválasztott új elnöke az MSZP stratégiaalkotó központjaként határozta meg a testületet, amely ismét a párt parlamentje lesz. Szerinte egy olyan nyitott testületről van szó, amely alkalmas a kapcsolatteremtésre, a baloldali gondolkodók megszólítására. Rögzítette: senkinek ne legyen kétsége, az MSZP célja az Orbán-kormány leváltása. Ez többet jelent azonban annál, hogy "az ő minisztereik helyett a mi minisztereink üljenek" a kormányban. Nem elég csak bírálni, választási alternatívát kell kínálni - közölte, hangsúlyozva azt is: az MSZP megerősödésének útja, hogy az emberek problémáival foglalkozik. A politikus szerint egy szabadabb, igazságosabb Magyarország, egy új, a negyedik köztársaság megteremtését akarják. Hiller István szerint a politikában érzelmekre is szükség van, ezért egy modern, baloldali emlékezetpolitika mellett foglalt állást. Azt mondta, büszkén vállalják Nagy Imre, Horn Gyula és Fejtő Ferenc szellemi örökségét. A rendezvény előtt bemutatták az MSZP népszavazási plakátjait is.

Fidesz: az MSZP papol a demokráciáról, miközben támadja a népszavazást

A Fidesz szerint az MSZP úgy papol demokráciáról, sikerről és munkáról, hogy közben támadja a demokrácia legfontosabb intézményét, a népszavazást. A kormánypárt arra reagálva közölte ezt az MTI-vel, hogy Molnár Gyula, az MSZP elnöke szombaton sajtótájékoztatón azt mondta, a Fidesz országa a látszatok országa, a siker, a munka, a fejlődés látszatáé. A kormány csak elvenni tudott az emberektől: vitte a demokráciát, a pénzüket és viszi a jövőjüket is. A Fidesz reagálásában közölte, az MSZP tönkretette és eladósította az országot, devizahitel-csapdába "kergették" az embereket, megduplázták a munkanélküliséget és nem támogatták a családokat. Molnár Gyula arról is beszélt, hogy az MSZP 2015 májusa óta nem támogatja a betelepítési kvótát, de tiltakozik a gyűlöletkeltő népszavazás ellen, és távolmaradásra szólít fel. A nagyobbik kormánypárt ezzel kapcsolatban közölte, arra kérik az MSZP-t, hogy válaszoljon őszintén: igennel vagy nemmel szavaznak-e a kvótanépszavazáson.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.