Közélet

Lázár: nemzeti ügy, hogy az országban ki él

Lázár: nemzeti ügy, hogy az országban ki él

2016. szeptember 28., szerda
Lázár: nemzeti ügy, hogy az országban ki él
Lázár János

Nemzeti ügy eldönteni, hogy ki él az országban, kit fogadunk be - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Nagylakon.

Lázár János

az ötszáz lakosú Csongrád megyei községben szervezett utcafórumon elmondta, a népszavazáson arról kell állást foglalni, ki határozza meg, hogy ki él az országban, hogy Brüsszel vagy a magyarok dönthessenek erről. A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus mintegy félszáz hallgatója előtt hangsúlyozta, az elmúlt ötven esztendőben Nyugat-Európában folyamatos volt a bevándorlás, de mi, magyarok - bár a huszonnegyedik órában vagyunk - még dönthetünk arról, hogy akarunk-e betelepítést. Hozzátette: a kormány álláspontja, hogy a kötelező betelepítés nem javítana Magyarország versenyképességén, a magyarok életminőségén. A miniszter úgy fogalmazott, Brüsszel és a magyar kormány álláspontja között áthidalhatatlan az ellentét. A brüsszeli bürokraták szerint az illegális migrációt legalizálni kell. A magyar kormány úgy gondolja, a migrációt nem megszervezni kell, hanem megszüntetni. Az elmúlt két hétben megtartott mintegy harminc lakossági fórum tapasztalatát összefoglalva a Lázár János közölte, a magyar emberek nem akarnak bevándorlást, maguk szeretnék meghatározni, kivel élnek együtt. Lázár János bízik benne vasárnap sokan mennek el szavazni, és pártoktól független összefogás jön létre. Hangsúlyozta, a referendum nem a Fideszről és nem Orbán Viktorról szól. A választók 2018-ban majd elmondhatják a véleményüket mit gondolnak a kormányról. Hozzátette: "állunk a megmérettetés elé". Egy kérdésre válaszolva kifejtette, a népszavazás nem befolyásolja az ország uniós tagságát, hiszen a közösségen belül a magyar választópolgárok európai elkötelezettsége az egyik legerősebb. "Nem Európával van bajunk, egyetlen kérdésben szeretnénk megtartani a döntés jogát" - mondta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.