Sport

Labdarúgás: felnégyelte az FK Szegedet az Ásotthalom + FOTÓK

Labdarúgás: felnégyelte az FK Szegedet az Ásotthalom + FOTÓK

2016. szeptember 10., szombat
Labdarúgás: felnégyelte az FK Szegedet az Ásotthalom + FOTÓK
fk_asotthalom35_gs

A diszkoszvetősök minden hibáját kihasználva szakította meg a Hüvös-legénység veretlenségét az Ásotthalom a megyeegy negyedik körében.

Hibátlan teljesítménnyel vághatott neki az FK 1899 Szeged az Ásotthalom TE elleni mérkőzésnek a Csongrád megyei I. osztály negyedik fordulójában, míg

Kószó László

tanítványai számára a rajt nem feltétlenül az elképzeltek szerint alakult. A homokhátiak a meccs elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, csírájában el tudták folytani az FK támadásait, majd az első tíz perc végén egy védekezésbeli hibát kihasználva

Grósz Márk

passzolt közelről a kiszolgáltatott

Győri Róbert

kapujába, 0-1. A diszkoszvetősök hátsó alakzata a folytatásban is többet hibázott, mint a túloldal védelme, de egészen a félidő hajrájáig úgy tűnt, mindezek ellenére csupán egyetlen gól lesz a különbség a csapatok között a pihenőre - végül azonban nem így lett,

Dóra Tamás

elszámolta magát egy felívelésnél, amire

Hatvani István

csapott le, és használta ki a ziccert, így négy perccel a fordulást megelőzően megduplázta előnyét az Ásotthalom, és nyugodtabban vonulhatott a szünetre. A fordulás után ugyan egy lendületesebb és bátrabb FK jött ki, azonban tíz perc elteltével lehűtötték a hazaiak kedélyeit, miután

Dürgő Péter

minimális területen csapta be védőit, majd jó ütem varázsolta a labdát a félidőben beálló

Szabó Tamás

elé, aki kihasználta ziccerét, 0-3. Szűk fél órával a vége előtt aztán végleg eldőlt a meccs, Hatvani István lépett ki középen, és lőtt pontosan a felső sarokba - innentől kezdve többnyire csendes mederben folyt a mérkőzés, amelyet teljesen megérdemelten nyert meg a végig magabiztos Ásotthalom. Ezzel elszenvedte első vereségét az FK Szeged, amely a negyedik helyről várja a számára csak két hét múlva folytatódó bajnokságot, hiszen a következő fordulóban szabadnapjukat töltik Hüvös Gábor tanítványai. Az Ásotthalom ezzel első idegenbeli sikerét aratta a bajnokságban, Baji Renátóékra pedig a jövő hétvégén a tavalyi ezüstérmes, négy meccs után négy győzelemmel álló Algyő vár.

Szeged, Felső Tisza-parti stadion, műfű, 150 néző.
2016. szeptember 10., 16.00
FK 1899 Szeged
Ásotthalom TE
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Bán Imre •* Asszisztens: Csöngető Endre, Boros Máté Dávid
0
-
4

Férfi labdarúgó Csongrád megyei I. osztály, 4. forduló:

FK 1899 Szeged - Ásotthalom TE 0-4 (0-2)

Szeged, Felső Tisza-parti stadion, műfű, 150 néző. Vezette: Bán Imre (Csöngető Endre, Boros Máté Dávid)

FK Szeged:

Győri - Degovics (Hegyesi 61'), Dóra T. (Zsilák M. 80'), Turján, Prontvai, Barta (Lengyel 70'), Csuka (Szélpál 61'), Szalai, Lajkó (Rangos 61'), Benkő, Dóra J.

Vezetőedző:

Hüvös Gábor.

Ásotthalom:

Vasas - Németh P., Szabadi, Vastag, Mészáros (Becze 71'), Grósz (Kazi 80'), Balogh Á., Vékes (Szabó - a szünetben), Hatvani, Dürgő (Kothencz 67'), Baji.

Vezetőedző:

Kószó László.

Gól:

Grósz (9'), Hatvani (41'), Szabó (56'), Hatvani (63').

Sárga lap:

Csuka (34'), Barta (42'), Dóra J. (70') ill. Vastag (32'), Mészáros (38'), Grósz (44'). Hüvös Gábor:

"Egy jó kerettel rendelkező Ásotthalomtól szenvedtünk vereséget, reális eredmény született, ennyivel jobb az ellenfelünk, mint az FK. Vannak olyan csapatok, akik ellen győzelmi eséllyel lépünk pályára, vannak, akiknek a kerete megegyező a mienkkel, és vannak olyanok, akiknél posztonként jobb játékosok alkotják a csapatot, ez az Ásotthalom elleni meccs egy ilyen volt. Erre a négy fordulóra 6 vagy 7 pontot terveztünk, ehhez képest a kilenc ponttal maximálisan elégedett vagyok. Egy fiatal, fejlődőképes csapatunk van, a fiatal játékosok pedig a saját bőrükön tapasztalják, hogy miben más egy megyei felnőtt mérkőzés, mint egy utánpótlás-meccs. Gratulálok az Ásotthalomnak, sok sikert kívánok nekik!"

Kószó László:

"Hektikusan szerepeltünk az utóbbi időben, a SZVSE ellen már egységesek voltunk, ma pedig már jól is futballoztunk, esélyt sem adtunk arra az FK-nak, hogy gólt rúgjon. Remélem, hogy ez a győzelem lendületet ad, hiszen a folytatásban a riválisokkal játszunk."

Online közvetítésünk

VÉGE
90'
Vége, Bán Imre lefújta! A meccset végig uraló Ásotthalom begyűjtötte a három pontot, ezáltal megszakította az FK 1899 Szeged három mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát.
89'
Irtózatos erejű bombát eresztett kapura 20 méterről Becze, de Győri egy gyors mozdulattal kitolta a bogyót a léc alól. Mindkét megmozdulás szépségdíjas volt!
80'
Csere mindkét oldalon: Dóra Tamást Zsilák Martin, Grósz Márkot pedig Kazi László váltotta.
78'
Csendesen peregnek a percek, mert bár a diszkoszvetősök még próbálnak támadásokat vezetni, egyelőre azonban nem járnak túl sok sikerrel.
71'
Bőszen cserél mindkét mester: ezúttal Kószó László küldte be Beczét, lehívva a pályáról Mészárost.
70'
Dóra János reklamált egy befújt lesállást, amíg Bán sporttárs fel nem mutatott neki egy sárga lapot.
70'
Barta számára is idő előtt véget ért a találkozó, Lengyel állt be helyette.
69'
A meccs eddigi legnagyobb szegedi helyzete maradt ki! Dóra János passzával Benkó futotta meg a védőjét, egy visszacsellel a bal lábára tette a labdát, de már nem tudta erővel meglőni a hosszú alsó sarkot. Vasas levetődve hárította a próbálkozást.
67'
Elhagyta a pályát a vendégeket egyébként végig remekül mozgató Dürgő Péter, Kothencz Levente vette át a helyét.
63'
GÓÓÓL!!! Kezd tetemes lenni a differencia! Ezúttal Hatvani kapott egy kiváló ütemű indítást középen, majd 10 méterről védhetetlenül bombázott a bal felső sarokba a kiszolgáltatott Győri mellett. 0-4!
61'
Hüvös mester hármas cserére szánta el magát: lejött a Csuka, Degovics, Lajkó trió, akiket Szélpál, Rangos és Hegyesi váltott.
56'
GÓÓÓL!!! Eldőlt volna a meccs? Dürgő megvillantotta a futsalos képzettségét, hiszen zsebkendőnyi területen tudott három védőt is kicselezni, sőt, még arra is volt ideje, hogy jó ütemben passzoljon a beinduló Szabó elé. A társnak már csak annyi volt a feladata, hogy elhúzza a labdát a kapus mellett, majd a hálóba gurítsa azt. 0-3!
51'
A második félidőben lendületesebb, élesebb támadójátékot mutat az FK, Hüvös Gábor tanítványai veszélyesebb futballal rukkolnak elő.
49'
Pontos játék kis területen, az Ásotthalom most ügyesen keverte meg a hazaiak védelmének bal oldalát, végül pedig a csereként beállt Szabó került lövőhelyzetbe 17 méterről, de nem tudott elég erőt belevinni. Győri végül magabiztosan fogta a labdát.
46'
Vékes martin helyét Szabó Tamás vette át a második felvonásra.
46'
Folytatódik az összecsapás, a szünetben egyet cseréltek a vendégek.
SZÜNET
45'
Vége az első félidőnek, amely során az ellenfelei hibáit remekül kihasználó Ásotthalom kétgólos előnyre tett szert.
44'
Agilisan lódult meg Benkő, de Grósz lerántotta, ez is sárga kártyát ért.
42'
Villámgyorsan indult egy ásotthalmi kontra, amit végül Barta állított meg a felezőnél egy becsúszással. Bán sporttárs szabálytalannak ítélte a megmozdulást, így villant a sárga.
41'
GÓÓÓÓÓL! Kissé váratlanul, de még a szünet előtt megduplázza az előnyét az Ásotthalom! Egy magasan felívelt labdánál Dóra Tamás nem tud tisztázni, Hatvani leveszi, majd kapura fordul vele, és Győri mellett a kapuba lő, 0-2!
38'
Mészáros is besárgul a vendégektől egy félpályánál elkövetett fault után.
36'
Ismét Győri avatkozik jó ütemben játékba, miután megelőzi a leshatárról kiugró Hatvanit, és elbokszolja a labdát.
34'
A lapok számát tekintve gyorsan egyenlít az FK: Csukáít ítéli túlzottan keménynek Bán sporttárs Bajival szembeni belépőjét követően.
32'
Vastag kapja a meccs első sárgáját, aki egy fejpárbajnál használja a könyökét, ezért mutatja fel a lapot a játékvezető.
27'
Újabb nagy kimaradt lehetőség az Ásotthalom előtt! Egy felívelt labdát éppen Hatvani elé passzol Degovics, az ásotthalmi ugyan kicsit kisodródik, majd kapásból lő, de nem tudja már kellően visszahúzni.
23'
Megakad az ígéretesen induló FK-kontra a vendégek szöglete után: egyelőre az látszik, hogy nem tudja olyan gyorsan és hatékonyan megjátszani ezeket a szituációkat az FK, mint az eddigi meccseken, nagyon jól zárja a területeket a homokháti együttes.
17'
Vékes ziccerben, de kimarad! Megint az FK védelmének közepén tud eljutni a kapuig az Ásotthalom, majd el is tudja lőni a pattogó labdát, de Turján még úgy bele tud nyúlni abba, hogy irányt változtasson a labda, így ha kevéssel is, de elkerüli a kaput!
16'
Kicsit csapkodóvá vált a játék az utóbbi percekben: nehezen tudják most felépíteni támadásaikat a felek.
13'
Marad lendületben az Ásotthalom: Dürgő mesteri meglátása minimálisan lett hosszú az ütemben beinduló Vékesnek, de Győri jól jött ki a kapujából, és felszedte a csatár elöl a labdát.
9'
GÓÓÓÓÓL! Vezet az Ásotthalom! Határozatlan a szegedi védelem a saját tizenhatosának előterében, a labdára lecsap a középen kibúvó Grósz, aki egy igazítás után a kiszolgáltatott Győri mellett a hálóba helyez, 0-1!
6'
Győrié a meccs első védése: egy gyorsan elvégzett bedobás után Mészáros lő távolról átvétele után, de Győri kiszedi a léc alól.
4'
Először az FK jut el az Ásotthalom büntetőterületéig: a diszkoszvetősök szöglete azonban veszélytelen.
1'
A kék-fekete mezben futballozó FK Szeged kezdte a mérkőzést, a vendégek bordó felsőben, fehér nadrágban lépnek pályára.
A mérkőzés Bán Imre sípszavára 16 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Három forduló után három együttes maradt hibátlan a Csongrád megyei I. osztály együttesei közül: a hármas tagja az FK Szeged, amelyre ezúttal szombaton az Ásotthalom vár, amely már a soros szabadnapját is letöltötte, ennek értelmében csak két mérkőzést játszott idén - ezek alatt Sándorfalván kikapott, majd a második körben hazai pályán javítani tudott a SZVSE ellen a homokháti gárda. Kószó László tanítványai ráadásul a közelmúltból erőt is meríthetnek, hiszen az előző szezonban a két gárda egymás elleni két mérkőzését egyaránt megnyerte, méghozzá kapott gól nélkül, 9-0-s gólkülönbséggel abszolválta az FK elleni derbiket, ám ezúttal egy egészen más helyzet várhatja Baji Renátóékat, hiszen Hüvös Gábor átalakított együttesének játéka az eltelt három fordulóban remekül működött, így minden bizonnyal az Ásotthalom számára sem ígérkezik könnyű délutánnak a negyedik fordulóbeli mérkőzés a Felső Tisza-parti stadion műfüves pályáján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.