Közélet

Kvótareferendum - Lázár: a népszavazás az utolsó lehetőség a bevándorlás megállítására

Kvótareferendum - Lázár: a népszavazás az utolsó lehetőség a bevándorlás megállítására

2016. szeptember 27., kedd
Kvótareferendum - Lázár: a népszavazás az utolsó lehetőség a bevándorlás megállítására
Lázár János

A népszavazás az utolsó lehetőség a bevándorlás megállítására - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Hódmezővásárhelyen.

Lázár János

az alföldi városban szervezett utcafórumon hangsúlyozta, a kormány egyedül már gyönge ahhoz, hogy megállítsa ezt a folyamatot. Hozzátette: Brüsszel egyedül a választói akarat előtt hajlik meg. A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus arra biztatta mintegy száz hallgatóját, próbálják meggyőzni a kétkedőket, hogy nem a kormányról, nem Orbán Viktorról, hanem saját jövőjükről döntenek október 2-án. A népszavazás hosszú évtizedekre határozhatja meg az ország sorsát, ha kevesen mennek el, és széthúzás lesz, nem tudjuk megállítani a bevándorlást. Először majd százakat, ezreket, végül akár százezreket telepíthetnek be Magyarországra - közölte a miniszter. Aki nem akar bevándorlást, annak nemmel kell szavaznia, aki azt akarja, hogy ebben az országban magyarok éljenek, nemmel kell szavaznia, aki meg akarja védeni a hazáját, nemmel kell szavaznia - szögezte le Lázár János. A politikus kifejtette, igaz, hogy kevesebben élnek Hódmezővásárhelyen mint tizenöt vagy húsz éve, erre azonban nem az a válasz, hogy Afrikából vagy a Közel-Keletről hívunk ide embereket, hanem a helyi családokat kell segíteni abban, hogy gyermeket vállaljanak, otthont teremtsenek, munkájuk legyen és boldogulni tudjanak. Kérdésre válaszolva azt mondta, ha a kormány elveszíti ezt a csatát, nyilvánvalóan az alapján dönt majd, hova kerüljenek a bevándorlók, hogy mit gondolnak az adott településen élők. A kormány ha arra kényszerül, hogy valahova az érkezőket szétossza, csak ott tudja ezt megtenni, ahol kicsi volt az ellenállás vagy a választókat nem érdekelte a népszavazás. Így minden helyi eredménynek külön jelentősége lesz - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.