Közélet

Kulturális bizottság: „parkolópályára” került a vita + FOTÓK

Kulturális bizottság: „parkolópályára” került a vita + FOTÓK

2016. szeptember 21., szerda
Kulturális bizottság: „parkolópályára” került a vita + FOTÓK
kultbiz006kf

A kulturális bizottság ülése szinte vita nélkül zajlott le, egyedül a Smart City projekthez kapcsolódó parkolásról alakult ki véleménycsere.

Hat napirendi pontot tárgyalt a Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság a közgyűlés előtt. Egyáltalán nem volt vita abban a kérdésben, hogy a rászoruló szegedi egyetemistákat 2017-ben is támogatni szükséges a Bursa Hungarica programon keresztül, azaz az önkormányzat is hozzáteszi a részét az államihoz. Az államkincstár kérésére módosítanak okiratokat többek között az óvodaigazgatósághoz, a Szent-Györgyi Albert Agórához kapcsolódóan. Díszoklevelet és 20 ezer forintot adnak át mintegy 100 nyugdíjas pedagógusnak (illetve legalább 85-nek, mert egy intézmény, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara még nem jelzett vissza), akik 50, 60, 65, 70 éve végeztek. A „Smart City” koncepció pontján belül a parkolásról kérdezett

Haág Zalán

, a KDNP képviselője. Ez csak elsőre tűnik meglepőnek, hiszen ahogy

Dombi Gábor

, az Együtt delegáltja rámutatott, az idegenforgalom is a bizottság hatásköre alá tartozik. Haág kíváncsi volt arra, hogy a

Délmagyarország

térképének megfelelően a rakparti parkolás fizetős lesz-e, de ezt cáfolta a városüzemeltetési iroda munkatársa, a sajtóorgánum rakott fel pontatlan térképet. A városatya szerette volna tudni, hogy a zónák összevonása miatt hány helyen lesz olcsóbb, illetve drágább a parkolás. Erre pontos választ nem kapott, de valószínűleg inkább az olcsóbbá váló parkolóhelyből lesz több. A parkolás megkezdése és a jegy váltása közötti időszakban a törvényi szabályozásnak megfelelően járnak el, az iroda munkatársa szerint ebben van 5 perc türelmi idő és mivel maximum 75 métert kell gyalogolni az automatáért, rá lehet látni az autóra addig is.

Kosik Dénes

(Fidesz-L.É.T.) arról érdeklődött, hogy ad-e nyugtát, vagy számlát a gép, a válasz szerint nem, de az ügyfélszolgálaton lehetséges kérni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.