Sport

Kosárlabda: jól nyitott a Szedeákban Lakosa Zsolt

Kosárlabda: jól nyitott a Szedeákban Lakosa Zsolt

2016. szeptember 14., szerda
Kosárlabda: jól nyitott a Szedeákban Lakosa Zsolt
szedeak_kormend49_gs

Túl van az első felkészülési mérkőzéseken a Naturtex-SZTE-Szedeák együttese, amely a harmadik helyen végzett a kaposvári Orosz László emléktornán. A hétvége legponterősebb szegedi játékosa a nyáron igazolt Lakosa Zsolt volt, akivel az első tapasztalatokról beszélgettünk.

A Kaposvártól kilenc ponttal (64-55) kapott ki a Naturtex-SZTE-Szedeák az MTOK VI. Orosz László Emléktorna elődöntőjében, majd

Nikola Lazic

együttese másnap a Pécs elleni bronzmeccsen 75-65-re verte a baranyaiakat, így a harmadik helyen zárt a somogyi tornán. A két mérkőzésen összesítve a legtöbb pontig a szegediek nyáron igazolt játékosa,

Lakosa Zsolt

jutott, aki a pécsiek elleni találkozón 18 egységig jutott. „Összességében elégedettek lehetünk, hiszen öt-ötben, illetve meccsszituációt még nem nagyon tudtunk gyakorolni, ahhoz képest jól teljesítettünk. Az első meccsen álmoskásak voltunk, bár szerintem a védekezésünk ott is jó volt. A támadáshoz idő kell, de a második meccsen már az is működött, és nyertünk is, ami külön öröm, hiszen még felkészülési meccset is azért játszik az ember, hogy nyerjen, akármennyire fontos a gyakorlás” – összegezte a hétvégén nyújtott teljesítményüket Lakosa Zsolt, a Naturtex-SZTE-Szedeák játékosa. A korábbi korosztályos válogatott kosaras hozzátette, úgy érzi, védekezésben tavaly sikerült fejlődnie, ezt pedig sikerült átmentenie erre az évre. „Dobtam 18 pontot, de ez nem annyira szignifikáns, hiszen ilyenkor az ellenfél védekezése sem állt még annyira össze, de örültem neki, hogy sikerült ennyiszer betalálnom. Kicsit úgy éreztem a felkészülés alatt is, hogy a tavalyi évem után elszoktam attól a támadójátéktól, ami egész életemben az erősségem volt, most van önbizalmam, bementek a dobásaim, ezt próbálom tovább vinni. Csapatvédekezésben nem szabad hibázni, plusz próbálom kettes-hármas poszton a legjobbat fogni az ellenféltől. Akkor lehet minél többet odaraknom magamat védekezésben, ami leginkább odafigyelés kérdése, ha megvan a kellő erőnlét hozzá. A támadás sokszor a napi formán múlik, a védekezés viszont erőnlét és koncentráció kérdése” – fogalmazott portálunknak Lakosa Zsolt. A Szedeák bő egy hónapja kezdte el a felkészülést, amelynek első szakaszában az erőnléti edzések kerültek hangsúlyba: a hétvégén viszont már hosszabb idő után végre többször találkoztak a labdával is Nikola Lazic tanítványai. „Nagyon kemény volt, sokat futottunk kint a Ligetben, sok olyan edzésünk volt délelőtt, amikor nem is labdáztunk, de ezek kellenek, viszont jó volt már átélni a meccsszituációkat, mert ezeket nem lehet az edzéseken generálni. A versenyhelyzetek miatt játszzuk ezt a sportot, nyertünk is, ha felkészülési meccs, ha nem, azért erre is figyelni kell, az önbizalom szempontjából sem rossz, ha gyűlnek a győzelmek, ilyenkor az ellenfelek is figyelik az eredményeket” – tekintett vissza a felkészülés eddig eltelt részére Lakosa Zsolt. Andrija Ciricék számára a felkészülést a héten ismét barátságos meccsek színesítik: a gárda címvédőként vesz részt a félegyházi Pékség Kupán, amelyen a csütörtöki elődöntőben a Pakssal találkozik, majd másnap a Kecskemét-MAFC meccs győztesével, vagy vesztesével találkozik a helyosztón. „Talán teljes csapattal fogunk tudni kiállni, és bár nem hiszem, hogy összeszokottak lennénk addigra, de amit addig tudunk gyakorolni, azt megpróbáljuk megvalósítani. Az, hogy nyerünk-e vagy sem, függ a Pakstól is, hogy ők mennyire végeztek kemény erőnléti munkát, számunkra megterhelőek a napi két edzések. Fáradtak leszünk, de ez nem lehet kifogás, szezon közben is leszünk ilyen helyzetben, ezen túl kell lépnünk. Remélem, sikerül két meccset nyernünk, de ha nem, akkor sem dől össze a világ” – nyilatkozta a 25 éves hátvéd.

Érett a magyar kosársiker

A magyar kosárlabda remek sikert ért el a közelmúltban, hiszen a férfi válogatott az Európa-bajnoki selejtező sorozatban négyből négy mérkőzést nyerve nagyon közel került ahhoz, hogy kiharcolja a kontinensviadalon való részvételt – többek között Angliában és Macedóniában is sikerült nyernie

Stojan Ivkovic

együttesének. „Nagyon szurkoltam és örültem, hogy elérték ezt, az egész magyar kosárlabda-társadalom számára már érett ez az eredmény, egyúttal fontos is volt. A magyar bajnokság sok olyan pontvadászat elé van sorolva, amelynek válogatottja kijutott az Eb-re az utóbbi időkben, ellentétben a mi válogatottunkkal. Ismerem a játékosokat, az ellenfeleknél ugyan voltak hiányzók, de ettől függetlenül ez egy nagyon szép eredmény. Ha a hátralévő két meccset is sikerül megnyernünk, akkor az Eb-re sem kell úgy elindulnunk, hogy örüljünk, hogy kijutottunk, hanem a futball-válogatotthoz hasonlóan, ha ott vagyunk, akkor próbáljunk meg ott is nyerni, szerintem képesek is leszünk jó eredményeket elérni” – tért ki a válogatott sikerére Lakosa Zsolt. A Szedeák nyári igazolása úgy véli, a siker egyik legfőbb oka az volt, hogy van pár olyan játékos, akik az utóbbi években folyamatosan nemzetközi kupában játszanak, valamint van két, európai szinten is kiemelkedő játékosunk

Hanga Ádám

és

Vojdova Dávid

személyében, illetve a kiegészítő emberek is tökéletesen tudják a feladatukat. „Két tavalyi csapattársam is ott van, Fepu (

Ferencz Csaba

, a szerk.), és

Tóth Norbi

személyében, előbbinek nagyon jól ki is jött a lépés. Biztos, hogy jó a csapategység is a válogatottnál, valamint lehet, hogy jó ötlet volt, hogy tudatosan gyakorolták Portugáliában azt, hogy cirkusz legyen a mérkőzésen, de azt látom inkább, hogy Vojvoda és Hanga, akik a csapatukban is meghatározó emberek, és annyi tétmeccset játszanak év közben, hogy számukra nem idegen, hogy meccs végén hátrányból kell visszajönni. Pluszban ott van

Perl Zoltán

is, aki egy jó bajnokságban játszott tavaly, ő is egy olyan játékos, akihez az ellenfélnek alkalmazkodnia kell, fontos, hogy legyenek kreatív játékosok, ne csak egy séma szerint játsszon a csapat, mert erre nem tud felkészülni az ellenfél” – zárta Lakosa Zsolt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.