Kultúra

Kortárs magyar szerzők műveit mutatja be a Szegedi Pinceszínház

Kortárs magyar szerzők műveit mutatja be a Szegedi Pinceszínház

2016. szeptember 22., csütörtök
Kortárs magyar szerzők műveit mutatja be a Szegedi Pinceszínház
szegedi_pinceszinhaz

Kortárs magyar szerzők műveit mutatja be jubileumi, tizenötödik évadjában a Szegedi Pinceszínház.

Varga Bálint

színész, zeneszerző a 2016-2017-es műsortervet bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy első premierjük

Müller Péter

Szomorú vasárnap című édes-bús zenés játékának kőszínházi változata lesz

Ádám Tamás

rendezésében. A rendkívüli tehetségű dalszerző,

Seress Rezső

életét bemutató darabot

Gömöri Krisztián

főszereplésével a Szegedi Várjátékokon már láthatta a közönség. Ősztől - szintén élő zongorakísérettel - beköltözik az előadás a Szegedi Pinceszínházba. Novembertől láthatják a nézők

Spiró György

Prah című drámáját

Barnák László

rendezésében. A lottónyertes házaspár életének átalakulását sok humorral végigkövető darabban a feleséget

Vajda Júlia

, a férjet

Kosztolányi József

alakítja. Utolsó premierként márciusban

Mohácsi István

Francia rúdugrás című bohózatát tűzik műsorra. A férfi-nő kapcsolatot, az erotika világát körbejáró hatszereplős darab ideális helyszíne a játszóhely intim színpada - mondta Varga Bálint. Az új évadban is tovább játsszák a társulat elmúlt években sikert arató darabjait, ezek közül először, szeptember 30-án

Neil Simon

Mezítláb a parkban című művét láthatja a közönség. A színház, amelynek nyáron felújították a nézőterét, továbbra is befogad alternatív és kísérleti előadásokat, így a Szegedi Egyetemi Színház és az Impro Stúdió produkcióit - közölte a színész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.