Közélet

Kilép az Együttből Pápa Levente alelnök

Kilép az Együttből Pápa Levente alelnök

2016. szeptember 21., szerda
Kilép az Együttből Pápa Levente alelnök
papa_levente_wiki

Pápa Levente alelnök kilép az Együtt - a Korszakváltók Pártjából és lemond minden választott tisztségéről, valamint az Együtt pártalapítványa, a Váradi András Alapítvány kuratóriumi elnöki pozíciójáról - közölte az ellenzéki párt szerdán az MTI-vel.

Pápa Levente

az MTI-nek azzal indokolta a lépést, hogy meglátása szerint az Együtt a következő választáson valamilyen formában várhatóan újra összefog az MSZP-vel és a DK-val, egy ilyen baloldali összefogásnak viszont nem akar részese lenni. Az ellenzéki párt szerdán távozó alelnöke azt mondta, hogy 2014-ben

Bajnai Gordon

volt miniszterelnökkel egy centrista párt létrehozására szerződött, de az Együtt balra tolódott. További terveiről úgy nyilatkozott: részese szeretne maradni a közéletnek, és tovább akar dolgozni a kormány megbuktatásáért, ezért nem tesz le egy centrista formáció létrehozásáról. Ennek érdekében a következő időszakban folyamatosan tárgyalni akar más politikai szereplőkkel, akiket nem kívánt megnevezni. Azt mondta, ha a következő fél-egy évben nem sikerül létrehozniuk az általa elképzelt pártot, visszatér eredeti szakmájához, és közgazdászként folytatja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.