Kultúra

Kevésbé ismert zenekarok is lehetőséget kapnak a magyar dal napján

Kevésbé ismert zenekarok is lehetőséget kapnak a magyar dal napján

2016. szeptember 11., vasárnap
Kevésbé ismert zenekarok is lehetőséget kapnak a magyar dal napján

Kevésbé ismert zenekarok is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra a magyar dal napján - mondta Kaszap Attila, a program szervezője vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Kifejtette: az óbudai Kobuci Kert idén nyolcadik alkalommal ad otthont a gyermek- és világzenei színpadnak, szeptember második vasárnapján. Reggel mindig gyerekprogramok vannak, a Kolompos és a Kaláka együttes zenél délután, este pedig a Tárkány Művek, a Zuboly,

Ferenczi György

és a Rackajam, valamint a Besh o droM lép színpadra - tette hozzá. Megemlítette, hogy a műsorok szorosan követik egymást, és a fellépő zenekarok között kialakuló családi hangulatból sokszor közös, spontán produkciók is születnek. A fővárosban két helyszínen és legalább hét vidéki településen lesznek koncertek az idei magyar dal napján. A magyar dal napját

Presser Gábor

kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál mínusz egyedik napján rendezték meg. A következő esztendőtől szeptember második vasárnapján tartják, és országos rendezvénnyé vált az esemény, évről évre több tízezer nézővel. A fő cél a magyar zene népszerűsítése, illetve az ismert fellépők mellett a helyi előadók, tehetségek számára bemutatkozási lehetőség biztosítása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.