Közélet

Gyurcsány Szegeden: Biztos, hogy a nem szavazatok lesznek túlsúlyban október 2-án (FRISSÍTVE)

Gyurcsány Szegeden: Biztos, hogy a nem szavazatok lesznek túlsúlyban október 2-án (FRISSÍTVE)

2016. szeptember 14., szerda
Gyurcsány Szegeden: Biztos, hogy a nem szavazatok lesznek túlsúlyban október 2-án (FRISSÍTVE)
gyurcsany_forum014kf

Manipulatív szándékkal vezeti a kormány bele a magyar nemzetet egy történelmileg veszélyes, és politikailag is káros játszmába Gyurcsány Ferenc szerint a kvótareferendummal. A DK elnöke szegedi fórumán kijelentette, teljesen biztos abban, hogy október 2-án a nem szavazatokból lesz több, szerinte az a hajó már elment, hogy ezen változtatni lehetne a kampány hátralévő részében.

Nagyjából félig telt meg az IH nagyterme

Gyurcsány Ferenc

DK-elnök kampányfórumára, amelyen mintegy 300 ember előtt a volt miniszterelnöke először a tévészékház ostroma és az előttünk álló kvótanépszavazás között vont párhuzamot. „Egy dolog biztosan összeköti a 10 évvel ezelőtti tévészékház ostromot és a mai eseményeket: ez pedig a manipuláció. Mind a két esetben ugyanazok a manipulátorok. A 2006-ban felrobbanó erőszakhullám épp olyan váratlanul ért, mint ahogy az, hogy micsoda hihetetlenül nagy erővel próbálja meg félelembe gerjeszteni, tartani a miniszterelnöke ezt az országot, és most már lassan másfél éve a félelem magvait szeretné elültetni a lelkünkben. Ezek a párhuzamok nem véletlenek” – közölte Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Hozzátette, titkosszolgálati hangfelvételek bizonyítják, hogy fideszes középvezetők közvetlen kapcsolatban álltak, sőt szervezték a tíz évvel ezelőtti megmozdulásokat. „Létezik Magyarországon részben a titkosszolgálatoknál és más állami szervnél két olyan dosszié, amely feltárja, hogy a Fidesz legfelső vezetői köre milyen érintettek a 2006-os őszi zavargások kirobbantásában. A dossziék címei árulkodók, az egyiké Bajusz, a másiké az, hogy Ovi” – célzott Gyurcsány

Orbán Viktor

miniszterelnök és

Kövér László

házelnök érintettségére. Gyorsan hozzáfűzte, nem szeretne akkora örömet okozni politikai ellenfeleinek, akik eddig nem tudták börtönbe juttatni, hogy most ezt államtitoksértésért megtehessék, ezért többet nem árult el. Megígérte azonban a jelenlévőknek, hogy a jelenlegi kormány fogja ezen titkosított dokumentumok tartalmát nyilvánosságra hozni, s akkor majd mint mondta, joga lesz a magyar népnek, hogy a szemébe nézzen azokkal, akik lángra lobbantották a főváros egy részét 2006-ban. Gyurcsány úgy értékelt, ahogy tíz éve puccsot próbáltak meg elkövetni az akkori kormány ellen a Fidesz legfelső vezetőinek aktív közreműködésével, most ugyanazok a magyar nemzettel szemben próbálnak meg puccsot próbálnak meg elkövetni. Szerinte most manipulatív szándékkal vezetik bele a lakosságot egy történelmileg veszélyes, és politikailag is káros játszmába.

gyurcsany_forum003kf

Szeged önálló köztársaságként adhatna állampolgárságot és letelepedési engedélyt

A DK elnöke kifejtette, az október 2-ai népszavazás nem a menekültügyről szól, hanem Orbán Viktor miniszterelnök politikájának legitimitásáról. Éppen ezért arra buzdította a hallgatóságát, hogy azok, akik 2018-ben kormányváltást szeretnének, maradjanak otthon. Szerinte Orbán kockázatos fegyvert adott az ellenzék kezébe azzal, hogy félve a népszavazás végeredményétől, emeli a tétet. Ennek bizonyítéka a miniszterelnök hétfői beszéde, amikor is azt mondta, hogy az ellenzéki városok készek a menekültek befogadására. Gyurcsány leszögezte: egyetlen városnak sincs joga állampolgárságot vagy letelepedési engedélyt adni, csak a kormány teheti meg, Szeged is csak abban esetben léphetné meg ezt, ha önálló köztársaság lenne. Kijelentette, az október 2-án megválaszolandó kérdésre nincs helyes válasz, mert már maga a kérdés is hazugság, ugyanis nem az Európai Unió vagy épp a magyar kormány dönthet, hanem a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH). Gyurcsány szólt arról is, hogy a fideszes vezetésű városokat nagy nyomás alá helyezte a miniszterelnök, el kell érniük ugyanis, hogy az adott település választópolgárainak legalább 50%-a elmenjen a népszavazásra. Hozzátette, mivel ellenzéki vezetésű városoknál erre nincs lehetőség, ezért félelmet keltenek az emberekben. A DK elnöke biztos abban is, hogy a mostani kampány hosszabb távon káros az országra nézve, hiszen bár a voksolás megtörténik október 2-án, az emberekben elültetett félelem megmarad.

Az ellenzék csak a népszavazás eredménytelenségében bízhat

A lakossági fórumon kérdésre válaszolva kifejtette, sok kampányon van már túl, 25 éve tanítják az embereket, miként is kell szavazni, mégis minden alkalommal rengeteg érvénytelen szavazatot számlálnak meg. Ezért kampányol a Demokratikus Koalíció most amellett, hogy maradjanak otthon az emberek, és inkább húslevest főzzenek, minthogy azt kezdjék el nekik magyarázni, miként is kell érvénytelenül szavazni. Magyarán a legegyszerűbb dolgot kell a választóknak kommunikálni. Kitért arra is, hogy a felmérések szerint a DK-támogatók 80%-a követik a pártjuk ajánlását, a Fidesz esetében ez az arány 68%, a jobbikosoknál pedig kevesebb, mint 50%. „Az MSZP is 50% körül áll, de ott aztán minden van, mert egyelőre a bizonytalankodások miatt sokan nem tudják, mit kell csinálni” – jegyezte meg.

gyurcsany_forum011kf

Az egyik jelenlévő azt vetette fel, hogy akármilyen eredmény is születik a kvótareferendumon, a Fidesz hasznot fog tudni húzni belőle, amelyre Gyurcsány közölte, teljesen biztos abban, hogy a nem szavazatokból, vagyis a kormányt támogatókból lesz több, s ezt a Fidesz mindenképp meg fogja ünnepelni. Ennél szerinte az lenne rosszabb, ha eredményes lenne a népszavazás. Megjegyezte, csak olyan meccsnek szabad nekiindulni, amit legalább döntetlenre ki lehet hozni, és abban is biztos a DK elnöke, hogy a kampányból hátralévő időben nem tudná megfordítani a közvéleményt, ezért reméli, hogy nem fognak elmenni az emberek, és eredménytelen lesz a referendum.

Az ellenzék csak közösen lehet sikeres, de Botka esélyei „megváltoztak”

A következő választási kampányban az ellenzéki pártok közös indulását és miniszterelnök-jelölt állítását firtató kérdésre Gyurcsány Ferenc elmondta, a lakossági fórum előtt több mint egy órát tárgyalt

Botka László

polgármesterrel. Abban egyetértettek, hogy a választási rendszer sajátosságaiból adódóan csak együttműködéssel győzhet az ellenzék. Éppen ezért a választókerületekben egy demokrata jelöltnek kell indulnia, de az, hogy közös pártlistát állítanak-e majd, az a Demokratikus Koalíció elnökének mindegy, pártjának mindkét variáció megfelelő. „Nem bántam volna, ha másképp alakulnak a dolgok, és Botka Lászlónak a miniszterelnök-jelöltségre több esélye marad. A mostani kongresszus után mondjuk úgy, az esélyei megváltoztak” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc, aki egyébként attól sem zárkózik el, hogy az ellenzéknek közös miniszterelnök-jelöltje legyen, és nyitott arra is, hogy nő legyen az illető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.