Bulvár

Freddie Mercuryról neveztek el egy kisbolygót

Freddie Mercuryról neveztek el egy kisbolygót

2016. szeptember 5., hétfő
Freddie Mercuryról neveztek el egy kisbolygót

Freddie Mercury-ról neveztek el egy kisbolygót a néhai énekes születésének 70. évfordulója alkalmából - írta a The Daily Telegraph.

Brian May

, a Queen együttes gitárosa, aki asztrofizikus is egyben, egy Svájcban tartott vasárnap esti megemlékezésen jelentette be, hogy a Nemzetközi Csillagászati Unió Kisbolygó Központja az énekesről nevezte el az 17473-as sorszámú aszteroidát. Az égitestet 1991-ben, a zenész halálának évében fedezték fel. May szerint a kisbolygó olyan halvány fényű, hogy jókora teleszkópra volt szükség a felfedezéséhez. A nagyjából 3,2 kilométer átmérőjű Asteroid 17473 Freddiemercury nevű aszteroida a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóövben található.

Joel Parker

, az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta-missziójának egyik kutatója rámutatott, hogy a kisbolygóra most már az összes tudományos értekezésben 17473 Freddiemercury-ként fognak utalni. A rockzene történetének egyik legkarizmatikusabb előadójaként ünnepelt

Mercury

1991. november 24-én, alig 45 évesen halt meg AIDS-betegsége szövődményeiben. A Kisbolygó Központ korábban a The Beatlesről és

Bruce Springsteenről

is elnevezett egy-egy aszteroidát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.