Közélet

Balog Zoltán: megduplázódott a romák száma a felsőoktatásban

Balog Zoltán: megduplázódott a romák száma a felsőoktatásban

2016. szeptember 9., péntek
Balog Zoltán: megduplázódott a romák száma a felsőoktatásban
Balog Zoltán

Megduplázódott a roma fiatalok száma a hazai felsőoktatásban az utóbbi években - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Debrecenben.

Balog Zoltán

a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat országos tanévnyitó konferenciája előtt a közmédiának nyilatkozva kifejtette: a negatív jóslatok ellenére sikerült elérni, hogy egyre több roma folytat felsőfokú tanulmányokat. A hálózatnak már több mint 250 diák a tagja, és a szervezet a tanulóknak olyan pluszt ad, ami korábban hiányzott az életükből - jelentette ki. A miniszter - többek között a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat segítségével - egy olyan roma középosztály kialakulásában bízik, amely a többségi társadalommal jó együttműködésben, nem pedig a konfrontációban érdekelt. Balog Zoltán beszélt arról is, hogy az elmúlt időszakban a hazai roma közösség helyzete a mutatók alapján a szociális, az egészségügyi, az oktatási és a foglalkoztatási területen egyaránt javult. Példaként említette, hogy Magyarországon 50 ezer olyan roma család van, amelyeknél a közfoglalkoztatási programoknak köszönhetően a családfenntartónak először van munkahelye.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.