Közélet

A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke szerint a jövőről döntenek az emberek október 2-án

A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke szerint a jövőről döntenek az emberek október 2-án

2016. szeptember 30., péntek
A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke szerint a jövőről döntenek az emberek október 2-án

Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke szerint az október 2-ai népszavazáson arról dönthetnek az emberek, milyen jövőt képzelnek el maguknak, gyerekeiknek és unokáiknak.

Kaposvár Fidesz-KDNP-s polgármestere pénteken, Budapesten sajtótájékoztatón azt hangoztatta, soha nem volt olyan nagy a veszély, mint most. Kijelentésének indoklásaként felidézte

Dimitrisz Avramopulosz

migrációs ügyekért felelős uniós biztos szerda nyilatkozatát, amely szerint fel kell gyorsítani a kényszerbetelepítést. Az MJVSZ elnöke úgy fogalmazott, "néhány kormánnyal kekeckedhet az Európai Bizottság, de több millió magyar akaratával nem". Kijelentette, nem akarnak olyan településeken élni, ahol pakisztáni férfiak gyermekeket molesztálnak, ahol a gyerekeket nem lehet egyedül elengedni az iskolába, és ahol a gyerekek nem játszhatnak nyugodtan a parkokban. Azt javasolta a választópolgároknak, hogy ne a politikusokra hallgassanak, hanem az erős "életösztönre", mert így hozhatnak vasárnap jó döntést.

Kriza Ákos

(Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere arról beszélt, hogy a városban pár éve kezdték el a nyomortelepek felszámolását, a miskolciak pedig most azért aggódnak, hogy az egykori nyomortelepekből migránstelepek lesznek. A városban élők féltik a biztonságukat és a családjukat - emelte ki. Hangsúlyozta, a miskolciak elkötelezettek a nemmel szavazás mellett, nem kérnek a kényszerbetelepítésről. Kriza Ákos arra a felvetésre, hogy a Magyar Idők pénteki száma szerint Tompa Sándor, a DK miskolci elnöke, korábbi szocialista országgyűlési képviselő az avasi lakótelep üresen maradt lakásaiba költöztetne migránsokat, azt mondta, a baloldal ezzel "kimutatta a foga fehérjét". Hozzátette, ez a nagy félelmük, hiszen a DK-s politikus azokról a lakásokról beszélt, amelyeket most újítottak fel. Az Országgyűlés május 10-én rendelte el a kötelező betelepítési kvótáról szóló, a kormány által kezdeményezett népszavazást, amelyet Áder János köztársasági elnök október 2-ára írt ki. A kérdés úgy szól: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.