Közélet

Visszaszorulóban az Iszlám Állam

Visszaszorulóban az Iszlám Állam

2016. augusztus 23., kedd
Visszaszorulóban az Iszlám Állam

A bombázások, illetve az utóbbi időszak szárazföldi bevetései nyomán egyre inkább visszaszorulóban van a Közel-Keleten az Iszlám Állam - jelentette ki a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének vezetője kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

Ugyanakkor körvonalazódik egy orosz-amerikai összefogás is az Iszlám Állam elleni közös fellépés érdekében - közölte Besenyő János. Hozzátette: éppen ebben a szorongatott helyzetben helyezi át a szervezet egyik hadszínterét Európa szívébe terrorista merényletek formájában. A honvéd ezredes elmondta: miközben az Iszlám Állam mindenkinek az ellensége a térségben, továbbra is zavarosak a viszonyok. Ugyanis a szír és az iraki kormányerők mellett, harcolnak Aszad-rezsim ellenes felkelő szervezetek, kurdok, oroszok, amerikaiak és franciák is. Ebben a helyzetben egyre világosabb, hogy csak légicsapásokkal nem lehet felszámolni az Iszlám Államot. Visszaszorulása annak köszönhető, hogy az oroszok, a szír és az iraki kormányerők és a kurdok szárazföldi hadműveleteket is indítottak - sorolta. Ugyanakkor egyre többször felmerül - nem hivatalosan - Irak, illetve Szíria etnikai alapú felosztása. Ugyanis látszik, hogy ezek az államok nem képesek működni a jelenlegi formában - mondta a kutató.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.