Sport

Rio 2016: Szász Emese aranyérmes

Rio 2016: Szász Emese aranyérmes

2016. augusztus 6., szombat
Rio 2016: Szász Emese aranyérmes
Szász Emese

Aranyérmet szerzett a riói olimpián a párbajtőröző Szász Emese.

A párbajtőröző Szász Emese aranyérmet nyert a riói olimpia első, szombati versenynapján, miután a döntőben 15-13-ra legyőzte a világbajnok olasz Rossella Fiamingót. Ez a magyar csapat első dobogós helyezése Rióban.

Korábban írtuk

A magyar versenyző a legjobb négy között a francia

Lauren Rembivel

csapott össze, s 10-6-ra győzött. A fináléban a tavaly, illetve tavalyelőtt is világbajnok olasz

Rossella Fiamingo

lesz Szász riválisa, a döntő 22.45-kor kezdődik. Harmadik asszójában a címvédő ukrán

Jana Semjakinát

búcsúztató

Szato Nozomival

mérkőzött a magyar vívó, de japán ellenfele nem fejtett ki komoly ellenállást, sima, 15-4-es magyar győzelem született. Az észt

Julija Beljajeva

, majd a dél-koreai

Kang Joung Mi

ellen meg kellett küzdenie a sikerét

Szász Emesének

, Szatóval szemben viszont könnyedén szerezte a tusokat. Gyakran indult pengeütéssel, majd gyorsan befejezte akcióját, amivel a japán vívó nem tudott mit kezdeni. Folyamatosan nőtt a különbség, és még a második három perc sem telt le, amikor már megvolt a győztes. "Egyelőre egész jónak tűnik az utam, eddig teljesen zökkenőmentes volt. Elég jól megy a vívás, de még két kemény mérkőzés van hátra. Éremért jöttem, éremmel szeretnék távozni" - összegezett mosolyogva Szász Emese. Kérdésre válaszolva hozzátette: a hangos szurkolás - melyet a hazai nézők bemutattak - csak annyiban zavarja, hogy nem mindig hallja, mikor indítja az asszót a zsűri, közben már nem figyel a drukkolásra, kizárja a külvilágot. Következő ellenfele a brazilok nagy reménységét, Nathalie Moellhausent 15-12-vel búcsúztató francia Lauren Rembi lesz 21.30-kor. A másik ágon a kínai Szun Ji-ven és a tavaly, illetve tavalyelőtt is világbajnok olasz Rosella Fiamingo mérkőzik a döntőért.

Eredmények:

A 32 között:

Szász Emese-Julija Beljajeva (észt) 15-11

A 16 között:

Szász-Kang Joung Mi (dél-koreai) 15-11

Negyeddöntő:

Szász-Szato Nozomi (japán) 15-4

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.