Egyetem

Minden évfolyamra elkészültek az új kísérleti tankönyvek

Minden évfolyamra elkészültek az új kísérleti tankönyvek

2016. augusztus 27., szombat
Minden évfolyamra elkészültek az új kísérleti tankönyvek

Minden évfolyamra elkészültek az új kísérleti tankönyvek, valamint az első, ötödik és kilencedik évfolyamnak megjelentek az új generációs tankönyvek - mondta az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója szombaton az M1 aktuális csatornán.

Kaposi József

közölte, az új generációs tankönyvek okoskönyv változata is elérhető, lehetővé téve a digitális kompetencia fejlesztését. Ezeket a tankönyveket a nemzetközi szakirodalom alapján állították össze - fejtette ki - , nem csak az oktatásfejlesztési hivatal akkreditálja, hanem a Nemzeti Tankönyvtanács szakértői is véleményezik és folyamatosan "naplózzák" a pedagógusok is a véglegesítés előtt. Hozzátette: a könyvek azért kapták az "új generációs tankönyv" elnevezést, mert átmenetet jelentenek a papíralapú és a digitális tankönyvek között, a könyvek tableten és mobiltelefonon is olvashatók. A főigazgató elmondta, hogy az intézet és az oktatási kormányzat egyik komoly kihívása a tanárok program mellé állítása, ezért is hirdették meg a természettudományi oktatás terén a Fejlesszük együtt! című programot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.