Sport

Labdarúgás: főtáblán a Tiszasziget - a megyei kupaselejtező eredményei

Labdarúgás: főtáblán a Tiszasziget - a megyei kupaselejtező eredményei

2016. augusztus 17., szerda
Labdarúgás: főtáblán a Tiszasziget - a megyei kupaselejtező eredményei
labdarugas_foci_futball_gs

Szerdán az új lebonyolítású Magyar Kupa megyei selejtezőinek egyik elődöntőjét, valamint a negyeddöntőből elhalasztott találkozót rendezték meg.

Előbbi mérkőzést a Tiszasziget büntetőpárbajban nyerte meg a Kistelek vendégeként, és mivel a Magyar Kupa főtáblájára két együttes jut fel Csongrád megyéből, Bernát Péterék már biztosan ott lesznek a szeptemberben induló küzdelemsorozatban. A játéknap másik összecsapásán az Ásotthalom már két góllal is vezetett a vendég SZVSE ellen, ám a vasutasok a második félidő első felében ki tudtak egyenlíteni. A mindent eldöntő találatot végül a 92. percben szerezte meg

Vastag Balázs

, továbbjuttatva ezáltal

Kószó László

legénységét. A homokhátiak ellenfele jövő szerdán a Makó lesz az elődöntőben.

Ahogy korábban már beszámoltunk róla

, az idei esztendőtől kezdve új lebonyolítási rendszert vezetett be a magyar kupában a Magyar Labdarúgó-szövetség. A friss szisztéma szerint az országos főtábla küzdelmei szeptemberben indulnak (ahol alanyi jogon szerepelnek az NB-s csapatok), előtte nyáron, augusztusban bonyolítják le a megyei selejtezőket. A megyei I. osztályú gárdák számára kötelező a nevezés, kivétel a második csapatokat, míg az alacsonyabb osztályokban indulók számára fakultatív. Megyénkben így most csak két alacsonyabb osztályú alakulat, a Balástya és a Kiszombor élt a lehetőséggel. Ennek megfelelően tizenhat gárda részvételével rendezik meg a kupaselejtezőt, és augusztus végére dől el, kik képviselhetik Csongrád megyét a főtáblán a Szeged 2011-Grosics Akadémia, a SZEOL SC, a Hódmezővásárhelyi FC és a Mórahalom VSE mellett.

Férfi labdarúgó Magyar Kupa Csongrád megyei selejtező, 3. forduló:

Kisteleki TE - Tiszasziget SE 1-1 (0-0) - büntetőkkel: 3-5.

Gól: Kántor M., ill. Fődi B.

Az 2. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:

Ásotthalom TE - Szegedi VSE 3-2 (2-0).

Gól: Dürgő P., Baji R., Vastag B., ill. Baka M., Teimel M.

Az 2. forduló eredményei:

Makó FC - Ujszegedi TC 2-0 (1-0).

Gól: Széll K., Vajna M.

Kiszombor KSK - Kisteleki TE 2-6 (0-2).

Gól: Szűcs K., Kántor M. (öngól), ill. Kántor M. (2), Fodor M., Tóth T., Lajos T., Keresztes L.

Tiszasziget SE - Szentesi Kinizsi SZITE 2-2 (1-0) - büntetőkkel: 4-2.

Gól: Drágity D., Bernát P., ill. Koncz Zs., Mihály R.

Az 1. forduló eredményei:

Kiskundorozsma ESK - Ujszegedi TC 1-1 (0-0) - büntetőkkel: 4-5.

Gól: Füleki G. ill. Pióker T.

Foliaplast-Bordány SK - Makó FC 0-2 (0-1).

Gól: Bánóczki D., Kalász Z.

Kiszombor KSK - FK 1899 Szeged 1-0 (1-0).

Gól: Csizmadia K.

Sándorfalva SK - Szentesi Kinizsi SZITE

-

a Sándorfalva ki nem állása miatt elmaradt

Kisteleki TE - Algyő SK 1-1 (1-0) - büntetőkkel: 4-3.

Gól: Antal R. ill. Gonda A.

Balástya KSE - Tiszasziget SE 1-5 (0-3).

Gól: Szűcs J. ill. Bernát P. (2), Kasza R. (3).

Csongrád TSE - Ásotthalom TE 1-1 (0-0) - büntetőkkel: 4-5.

Gól: Huszka M. ill. Szabó T.

Szőregi RSE - Szegedi VSE 1-4 (1-0).

Gól: Bartos N., ill. Kelemen B. (2), Baka M., Teimel M.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.